„Jelentem, hogy 30 tonna színaranyat hazahoztam”: 75 éve tért haza az elhurcolt jegybanki kincs

2021. augusztus 06. 15:02

Már sötétedni kezdett Budapest felett az ég, amikor erős fékcsikorgás hallatszott. Egy sötétszürke vonatszerelvény gurult épp be a Keleti pályaudvarra. A kíváncsi fülek csak kívülről hallgathatták az eseményeket, a pályaudvart ugyanis már délután lezárták. Az amerikai és magyar zászlókkal feldíszített csarnokban csak a legmagasabb rangú tisztségviselők tartózkodhattak. Az erősen őrzött vonatból állig felvegyverzett amerikai katonák szálltak ki, majd megjelent az ajtóban Nyárády Miklós államtitkár. Ekkor már mindenki szája széles mosolyra húzódott, hisz tudták: a nemrég kinevezett politikus hazatért a nemzet aranyával.

2021. augusztus 06. 15:02
null
Admin

Dr. Nyárády Miklós nevét talán kevesen ismerik még a magyar történelemkedvelők körében is. A jogász végzettségű politikus 1945 után lépett be a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, ahol hamar meg is mászta a ranglétrát. Nagy Ferenc kormányában már a Pénzügyminisztérium államtitkára volt 1946. áprilisától, majd ezt követően az ország pénzügyminisztéri tisztségét is ő töltötte be – egészen addig, amíg 1948 novemberében egy hivatalos út során a haza politikai helyzet alakulását látva úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra, hanem helyette az Egyesült Államokban telepszik le.

A mi történetünk szempontjából azonban nem magyarországi pályájának vége, hanem az államtitkári minőségben eltöltött egy éve az igazán érdekes. Ő volt ugyanis az akkori magyar kormány azon politikusa, akit azzal a nem kis feladattal bíztak meg, hogy vezényelje le a második világháború alatt a nyilasok által külföldre hurcolt tetemes mennyiségű jegybanki arany hazahozatalát.

Az akkor 41 éves politikus kinevezése után alig pár hónappal bár bele is vetette magát a dolgok sűrűjébe.

Július 16-án számolt be róla a Kis Ujság, hogy az államtitkár vezette bizottság elutazott Frankfurtba, hogy letárgyalja az aranytartalékok repatriálását. „A németországi bizottság Frankfurtba utazik és ott beszéli meg a szállítási lehetősége­ket. Természetesen gondoskodás tör­ténik a rendkívül értékes aranyszállítmány útjának megfelelő biztosítá­sáról” – írta rövid cikkében a Kis Ujság.

A kezdeti tervek szerint – a Világ 1946. július 18-i értesülései nyomán – a jegybanki aranyat repülőgéppel tervezték hazahozni Magyarországra, és az volt a fő cél, hogy a forint 1946. augusztus 1-i bevezetésére már itthon legyen az aranytartalék.

Az induláskor kitűzött feszített menetrendet azonban nem sikerült tartani.

A Nyárády-misszióról a magyar közvélemény először július 20-án hallhatott újabb híreket. Ekkor az államtitkár táviratban jelezte, hogy „a nagyhatalmak illetékes hatóságai megadták az engedélyt” a külföldre hurcolt javak hazaszállítására.  Emellett az is kiderül a Szabad Nép cikkéből, hogy Nyárády Frankfurtban még további tárgyalásokat folytat majd annak érdekében, hogy megfelelő biztosítás mellett térhessen haza a jegybanki arany. Július 24-én ismét jó hírek érkeztek: a Magyar Nemzet cikke szerint ezen a napon az  „államtitkár kézhezvette az Északamerikai Egye­sült Államok State Department-jének írásbeli felhatalmazását, amely egyben

 Minderről ugyanakkor csak hat nappal később számolt be a sajtó, így ekkor már-már borítékolható volt, hogy nem ér haza az aranytartalék a forint bevezetésének idejére.

Amerikai katonák az aranyvonatban. (MTI)
Amerikai katonák az aranyvonatban. (MTI)

Az arany végül – a korabeli híradások tanúsága szerint – július 31-én kezdte meg hosszú útját Frankfurtból Budapest felé, ráadásul a korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben nem a levegőben, hanem vasúton szállítva. Ezt követően szinte napi rendszerességgel jelentek meg az újabb és újabb hírek arról, hogy mikor futhat be Budapestre az akkoriban aranyvonat néven emlegetett szerelvény, azonban ezek sorra téves információknak bizonyultak. Sőt, valószínűsíthetően az indulás időpontjáról is tévesen számolt be a magyar sajtó, mivel a Magyar Nemzet augusztus 8-án a Nyárádyval készült sajtóbeszélgetésre hivatkozva azt írja, hogy a vonat valójában csak augusztus 5-én délután 6 órakor indult el.

A vonat végül augusztus hatodikán, kedden este nyolc órakor érkezett meg a Keleti pályaudvarra. „Már a délutáni órákban érős rendőrkordon zárta körül a Keleti pályaudvar egy részét. Az érkezési csarnokot magyar és amerikai zászlók díszítettek” – írja tudosításában a Világosság. A fogadáson a magyarországi elit színe-java képviseltette magát: ott volt Nagy Ferenc miniszterelnök, Gordon Ferenc és Gerő Ernő miniszterek, a Magyar Nemzeti Bankot pedig Oltványi Imre, Büchler József és dr. Jeszenszky Ferenc képviselték. Emellett megjelent még Schoenfeld amerikai követ és Weems, az amerikai katonai misszió vezetője is, de a Szövetséges Ellenőrző Bizottság képviselői is a helyszínen voltak az arany érkezésekor.

– nyilatkozta Jeszenszky. Gordon Ferenc pénzügyminiszter pedig azt mondta az arany kapcsán, hogy „ez a gesztus megnyugtat bennün­ket, hogy a jövőben is számíthatunk Észak-Amerika nagy népének baráti jóindulatára”. Az amerikai küldöttség részéről pedig úgy fogalmaztak, hogy „ezt az aranyat az amerikai had­sereg hadizsákmányként vette birto­kába és az amerikai kormány jogosult lenne ezt az aranyat saját céljaira fel­használni. Mindazonáltal kormányom helyesnek tartotta, hogy segítségére legyen a magyar kormánynak a pénz stabilizálásáért folytatott küzdelem­ben.” A legnagyobb horderejű bejelentést ugyanakkor kétségkívül Nyárády tette, amikor az aranyvonatból kilépve odalépett a pályaudvaron felállított mikrofonhoz, és azt mondta:

Oltványi Imre (b2) a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Nagy Ferenc (b3) miniszterelnök, Gerő Ernő (j1) közlekedésügyi miniszter és George Hatton Weems (j2) tábornok, az amerikai katonai misszió vezetője várják a II. világháború végén Nyugatra szállított nemzeti értékeket hazaszállító úgynevezett Aranyvonat érkezését a Keleti pályaudvaron. (MAFIRT)
Oltványi Imre (b2) a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Nagy Ferenc (b3) miniszterelnök, Gerő Ernő (j1) közlekedésügyi miniszter és George Hatton Weems (j2) tábornok, az amerikai katonai misszió vezetője várják a II. világháború végén Nyugatra szállított nemzeti értékeket hazaszállító úgynevezett Aranyvonat érkezését a Keleti pályaudvaron. (MAFIRT)

Az aranyat összesen 3 négytengelyes vasúti csomagkocsi szállította, melyeket még Frankfurtban lezártak oly módon, hogy azt Budapesten is csak hidegvágó szakember segítségével lehetett felnyitni. Az aranyat kocsinként egy tiszt és két állig felvegyverzett, gépfegyveres katona őrizte. Ugyanakkor nemcsak a katonáknak volt különleges az út: a hivatalos személyek Hitler egykori szalonkocsijában tették meg a Frankfurttól Budapestig tartó utat

– számol be a Világosság arról, mi fogadta Nagy Ferenc miniszterelnököt, amikor elsőként belépett az egyik aranyat szállító vagonba. Miután a tisztviselők megbizonyosodtak arról, hogy valóban hazatért a magyar arany, kezdetét vette az arany átszállítása a Magyar Nemzeti Bank trezorjaiba. A nagyjából harminctonnányi arany egyes források szerint 1291, más források szerint 1222 lepecsételt zsákban került átrakodásra a magyar teherautókra. „A teher­gépkocsik előtt a budapesti államrendőrség gépkocsiján egy tiszt pa­rancsnoksága alatt négy géppiszto­lyos rendőr haladt, utánuk a szov­jet városparancsnokság őrsége ment teherautón. Az aranyat szállító gépkocsioszlop a késő esti órákban érke­zett meg a Nemzeti Bankba, ahol pontos lemérés után az egyik páncéltrezorban helyezték el” – zárja az aranyvonat kalandos történetét a Világosság augusztus 8-i száma.

Bezsákolt arany az aranyvonat egy kocsijában az MTI archív felvételén.
Bezsákolt arany az aranyvonat egy kocsijában az MTI archív felvételén.

Amennyiben mégtöbbet szeretne olvasni a magyar jegybank aranyáról és annak történetéről, ajánljuk figyelmébe a Makronóm cikkeit: írtunk már a jegybanki aranytartalék megháromszorozásának hátteréről, nemrég pedig bejártuk azt a szupertitkos trezort a Várnegyedben, ahol a második világháború alatt a jegybanki aranyat őrizték.

már a jegybanki aranytartalék megháromszorozásának hátteréről, nemrég pedig azt a szupertitkos trezort a Várnegyedben, ahol a második világháború alatt a jegybanki aranyat őrizték.

(Címlap: Ismeretlen egyenruhás az 1946-os aranyvonat hazatérte után egy aranytömbbel a kezében. MTI Fotó)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. augusztus 25. 09:56
A szovjet(orosz) városparancsnokság gépkocsija.... Hátha defektet kap valamelyik és átkell rakodni a zaranyat.
Armageddon
2021. augusztus 25. 09:56
Azért ennek az ára is benne van a 40000 milliárdos államadósságban? Vagy ez még plussz?
Bitrex®
2021. augusztus 08. 23:18
Negyvenöt évvel később: Surányi György (1990) "Jelentem, hogy 62 tonna színaranyat szaré-húgyé eladtunk."
balbako_
2021. augusztus 08. 23:12
Aztán jöttek a kommunisták és Surányi vezetésével eladták szinte az utolsó unciáig. De jött Orbán Viktor és újra van aranya az országnak 94,5 tonna! https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210408/sosem-volt-ennyi-aranytartaleka-magyarorszagnak-de-miert-van-erre-szuksegunk-477436 (Miután állandóan a Fideszt és Orbánt vádolják lopással a tolvajok stílszerűen úgy mondhatnók, hogy háromszorosan visszalopta...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!