Nincs megállás: továbbra is gyors ütemben emelkedtek a termelői árak Kínában júniusban

2021. július 09. 08:35

Továbbra is gyors ütemben, bár az előző hónaphoz képest enyhébb mértékben emelkedtek a termelői árak Kínában júniusban.

2021. július 09. 08:35
null

A kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint a termelői árak éves bázison 8,8 százalékkal nőttek júniusban. Az áremelkedés mértéke némileg csökkent a májusi, 13 havi csúcsnak számító 9 százalékról, és összhangban áll az elemzői előrejelzésekkel.

Tung Li-csüen, a statisztikai hivatal szakértője az adatokhoz mellékelt közleményben úgy értékelt, hogy

az áruszektorban az ellátás biztosítását és az árak stabilizálását célzó gazdaságpolitikai intézkedések elkezdték érzékeltetni hatásukat, javítva a piaci kínálatot és keresletet, valamint lassítva az ipari termékek árának növekedését.

Kiemelte továbbá: mérséklődött az előző hónapokban tapasztalt, nagy ütemű áremelkedés a kőolaj- és földgázkitermeléssel, valamint a vas- és egyéb fémek olvasztásával és hengerelésével foglalkozó szektorokban.

Havi összevetésben a termelői árak 0,3 százalékkal nőttek májusról júniusra, míg az év első felében a múlt év azonos időszakához képest 5,1 százalékkal emelkedtek.

A fogyasztói árindex éves bázison számított növekedése júniusban 1,1 százalék volt, vagyis enyhén lassult a májusi, 1,3 százalékhoz képest. Elemzők júniusra is 1,3 százalékos áremelkedést valószínűsítettek.

Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,4 százalékkal zsugorodtak májusról júniusra. Tung Li-csüen rámutatott: a fogyasztói árindex alakulására leginkább az élelmiszerek árának mérséklődése hatott.

Az élelmiszerek ára havi összevetésben 2,2 százalékkal esett vissza ugyanis, elsősorban a sertéstenyésztési kapacitás folyatódó bővülésének köszönhetően.

A szakértő hangsúlyozta: a sertéshús ára a múlt hónapra 13,6 százalékkal csökkent májusról a javuló kínálat, valamint az idényszerűen gyengülő kereslet hatásaira.

Az első fél évet tekintve a fogyasztói árak 0,5 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakával összevetve. Kína az évre 3 százalék körüli fogyasztói árnövekedést tűzött ki célul, szemben a tavalyi 3,5 százalékkal.

Az élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció 0,9 százalékkal emelkedett júniusban éves összehasonlításban. A múlt havi adat ezzel változatlan maradt májushoz képest.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!