1976 óta most először vettek mintákat a Holdról

2021. július 20. 14:09

Kína hivatalosan is megkezdte a Chang’e-5 szonda által összegyűjtött holdminták vizsgálatát. Az első mintadarabokat már át is adták a kutatóintézeteknek, melyet egy hatalmas átadó ünnepséggel koronáztak meg Pekingben.

2021. július 20. 14:09
null

A Kínai Nemzeti Űrigazgatóság (CNSA) holdkutató központja 17,4764 gramm holdmintát osztott szét a kínai szakintézmények között. A Chang’e-5 szonda 2020. november 24-én indult el begyűjtő útjára és 3 héttel később, december 17-én landolt Észak-Kína területén. 

1976 óta ezek az első friss minták a Holdról, így rendkívül szigorú elvek mentén választották ki az intézeteket az értékes elemek vizsgálatára. A tudományos kutatási pályázatra 85 kérelem érkezett be 37 pályázótól, akik 23 különböző kutatóintézettel dolgoznak együtt, köztük a Kínai Oktatási Minisztériummal, valamint az Ipari- és az Informatikai Minisztériummal. 

A pályázatok felülvizsgálatára külön szakmai bizottság jött létre és az egyes pályázatokat legalább a bizottság kétharmadának jóvá kellett hagynia ahhoz, hogy továbbjussanak az első körös szelekción. A minták rendkívül értékesek, ugyanis a mélyűr jobb megértéséhez vezethetnek, így nagyon szigorúan vették a jelentkezéseket.

Az értékelések után végül 13 kutatóintézet pályázatát hagyták jóvá a holdminták első tételének tanulmányozására. A motivált és magasan kvalifikált csapatoknak köszönhetően precíz és megalapozott kutatási eredményeket remélnek egy éven belül. 

A Chang’e-5 mintáinak különlegessége abban is rejlik, hogy a Hold legfiatalabb vidékéről származnak, így a Hold evolúciójának és történetének további megismerésére ad lehetőséget. Mivel az 1976-os Apollo-misszió által visszahozott mintákkal össze tudják hasonlítani a mostani gyűjtést, melyek alapján egészen pontos elméleteteket tudnak felállítani.

A hazai kutatócsoportok mellett Kína nyitott a nemzetközi együttműködésekre is, így külföldi tudósoknak is lehetőséget biztosít a közös kutatásra. Ezzel nem csak a jelenlegi helyzeten segítenének, de a nemzetközi együttműködésre vonatkozó szabályrendszert is előrelendítenék.

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. július 21. 20:10
Jó cikk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!