Jó helyre ment az innovációs támogatás, kétéltű jármű született belőle

2021. június 18. 19:46

A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt – mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

2021. június 18. 19:46
null

Galla Gábor hozzátette, a projekt költségeit a magyar cég és annak német partnere, a HafenCity RiverBus finanszírozta. A fejlesztés eredményeként jött létre a Swimbus 12.01 modell, amelynek étékesítése érdekében a magyar vállalat és  német partnere létrehozták a Swimbus Kft.-t.

Galla Gábor, aki egyben a Swimbus Kft. többségi tulajdonosa is elmondta, hogy az innovációs hivatal támogatásával fejlesztett kétéltű járművet Magyarországon tervezték és gyártották. A szárazföldön és vízen is közlekedő autóbusz Németországban, azon belül Hamburgban szállítja majd az utasokat.

Közölte, a Swimbus 12.01 modell iránt már több mint 120 ország érdeklődött, a többségük a kész járművet szeretné megvásárolni, Olaszország és Oroszország azonban a jármű gyártási technológiáját kívánja megvenni, utóbbival már közel vannak a megegyezéshez.  

A RiverRide Kft. kétéltű járművek üzemeltetésével foglalkozik Budapesten 2009 óta. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat nettó árbevétele tavaly 204 millió forint, 2019-ben pedig 181 millió forint volt. A cég 1,68 millió forint nyereséggel zárta a 2020-as évet, míg egy évvel korábban 30,55 millió forint volt az adózott eredménye.

(MTI, fotó: Swimbus.eu)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!