Amerikában nagyot nyerhet, aki beoltatja magát

2021. június 06. 15:45

Az Egyesült Államokban sokan felvették már a koronavírus elleni vakcinát, de az elmúlt hetekben egyre csökken az oltások száma. Az amerikai államok közül több helyen úgy próbálják fenntartani az oltakozási kedvet, hogy különféle jutalmakat ajánlanak fel ösztönzésképpen. Az eredmények azt mutatják, hogy egyelőre eredményesek a kreatív jutalmazási formák.

2021. június 06. 15:45
null

Futótűzként terjednek a kreatív ösztönzők

Amerikában egyre több helyen a szerencsejátékok segítségével igyekeznek rávenni a bizonytalanokat, vagy eddig várakozó állampolgárokat, hogy adassák be a COVID-19 elleni vakcinát. New York és Maryland a napokban jelentette be, hogy azok a lakosok, akik megkapják a védőoltást, pénzjutalomra lehetnek esélyesek. Oregon egy nappal később mutatta be hasonló terveit. Mindhárom állam Ohio nyomdokaiba lépett, ahol még május elején szerencsejáték központú kampányt indítottak.

Milliódolláros oltás

Buckeye állam egészségügyi szakemberei a módszer sikeréről számoltak be, hiszen a kampány hatására egyetlen hétvége alatt 28 százalékkal nőtt a 16 éves vagy annál idősebb emberek oltási hajlandósága. Úgy tűnik tehát, hogy az a lehetőség, hogy minden beoltott ohioi lakos bekerül abba a sorsolásba, melynek keretében öt darab egymillió dolláros nyereményt sorsolnak ki, valóban hatékony motiváció. Az eredmény az USA más államaiban is felkeltette a szakemberek érdeklődését, és nagyjából további 10 állam gondolkodik hasonló megoldáson. 

Washington is az ötlet mellett van

Ez azért is lehet, mert a Fehér Ház is támogatta az ötletet és a washingtoni vezető tanácsadó szerint is meggyőzőek az eredmények. Úgy gondolja, ez annak is köszönhető, hogy a még be nem oltott emberek nagy része valójában nem ellenzi az oltást, csak nem kezeli a kérdést prioritásként. Ezért szükségesnek látja olyan módszerek alkalmazását, melyek a mindennapi teendők közepette felkeltik a figyelmét ezeknek az embereknek, a szerencsejáték és a nyeremény lehetősége pedig megfelelő eszköznek tűnik hozzá.

Kétkedők is akadnak

Bár az oltási hajlandóságban tapasztalt visszaesés valóban látványos, hiszen Amerikában a napi oltások száma az áprilisi több mint 3 millióról 1,8 millióra esett vissza a World of Data szerint, néhány szakértő mégis szkeptikus a módszert illetően. Tartanak attól, hogy a szerencsejátékos motiváció eltereli a figyelmet olyan fontos kérdésekről, mint a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak és félelmek. A kreatív ösztönzőket átmeneti megoldásnak tekintik, amiknek a hatása nem marad erős az idő múlásával. Sokkal inkább érdemes lenne megoldást találni például arra a problémára, hogy hogyan szakítson valaki időt az oltásra, ha ezt a munkája nem engedi meg. 

Természetesen nem csodaszer

Micah Berman, az Ohio Állami Egyetem közegészségügyi és jogi docense elismeri, hogy a motivációs módszer nem győzi le a fennálló strukturális akadályokat, azonban a hírverés segíthet elérni olyan rétegeket, akik még nem oltakoztak. Természetesen nem gondolja, hogy az ilyen jellegű ösztönzők önmagukban megoldják, hogy mindenki megkapja a Covid vakcinát. Berman sem tartja kiszámíthatónak az eredményt hosszútávon, hiszen még rejtély meddig tart ki az oltakozási kedv a felkínált nyeremények hatására.

Nem csak pénzt adnak az oltásért

Ohio tehát 5 egymillió dolláros, Maryland 40 napon keresztül napi 40 ezer dolláros nyereményeket ígér, majd a július negyedikei ünnepen kisorsolnak egy 400 ezer dolláros fődíjat is. New York kaparós sorsjegyeket kínál 20 és 5 millió dollár közötti nyereményekkel, Oregonban pedig megyénként találhat gazdára három tucat 10 ezer dolláros és egy egymillió dolláros nyeremény. De vannak kisebb ösztönző erőfeszítések is. A New York-i Erie megye egy helyi sörfőzdével állapodott meg, hogy ingyen sört kínáljon a beoltott embereknek, Maine pedig többek között LL Bean ajándékkártyákat kínál az oltásért cserébe. 

Melyik a nagyobb őrültség?

Az amerikai Kaiser Family Foundation áprilisi közvéleménykutatása szerint a felnőtt lakosság 13 százaléka biztosan nem kívánja felvenni az oltást, és további 15 százalékuk gondolja úgy, hogy még bizonytalan, szeretné kivárni és látni a vakcina hatását másokon. Ha őket nem is, a többi késlekedőt sikeresen győzhetik meg ezek a kreatív ösztönzők. Ohio kormányzóját sokan őrültnek tartják az ötletért, de ő úgy véli, az az igazi őrültség, ha valaki úgy veszíti életét a koronavírus miatt, hogy közben bárki számára elérhetőek a védőoltások. 

A cikk szerzője Papp Helga.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!