Tisztességtelenül sürgetett betelefonálásra a jósműsor

2021. május 19. 13:59

Az Asztro Show című jósműsor tisztességtelenül, valótlan állításokkal sürgette betelefonálásra a nézőket a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján, a műsor gyártója elismerte a jogsértést, közölte a GVH az MTI-vel szerdán.

2021. május 19. 13:59
null

A versenyhatóság vizsgálata megállapította: az Asztro Show című, országos kereskedelmi csatornán futó jósműsor adásaiban a műsorvezető üzenetei, illetve a képi elemek, mint például egy visszaszámláló óra, azt sugallták, hogy a jósok szolgáltatásai csak azonnali telefonálással, korlátozottan érhetőek el. A vizsgálat alapján azonban a szolgáltatás hozzáférhetősége valójában nem volt korlátozott, sőt a jósok a műsoron kívül is elérhetőek voltak. A valótlan állításokon alapuló sürgetés így megfosztotta a nézőket a megfontolt, tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.

A műsort gyártó svájci NTH AG az eljárás során elismerte a törvénysértést, megfelelési programot vezetett be a jövőbeli hasonló jogsértések elkerülésére, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A GVH minderre tekintettel, figyelembe véve, hogy a cég kis- és középvállalkozásnak minősül, első alkalommal követett el versenyjogi jogsértést, és tisztességtelen gyakorlata nem generált jelentős bevételt, 650 ezer forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A GVH-nak a jósműsorokkal kapcsolatban a kereskedelmi gyakorlat vizsgálatára van jogi lehetősége, míg a szolgáltatás tartalmának, azaz magának a jóslás tevékenységének, a jóslatok alapjának vagy tartalmának megítélése nem tartozik a versenyhatóság hatáskörébe. A GVH korábban tájékoztatót tett közzé a fogyasztók számára arról, mit érdemes alaposan végiggondolni, mielőtt valaki betelefonál egy jósműsorba, közölték.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!