Szárnyalhatnak a szárnyasok: 10 százalékos termelésbővülést várnak a baromfitartók

2021. május 07. 08:36

A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel csütörtökön, a baromfi világnap alkalmából.

2021. május 07. 08:36
null

Az élőbaromfi-felvásárlás mennyisége tavaly 673 ezer tonnát ért el, idén megközelítheti a 750 ezer tonnát Magyarországon. Ez meghaladja a madárinfluenza előtti mennyiséget is, hiszen a termelés azt megelőzően, 2019-ben sem érte el a 700 ezer tonnát – írták.

A szervezet üdvözölte, hogy

a baromfitartók a járványok ellenére is növelik a kibocsátásukat, amit az uniós zöld megállapodás, és a takarmánydrágulás sem vetett vissza.

Az élelmiszerellátás biztonságát ugyanakkor – tették hozzá – biztonsági takarmánykészletek garantálhatják, így azok létrehozását nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik.

A közlemény szerint bíznak abban is, hogy az állategészségügyi járványhelyzetek ellen egyre hatékonyabb lesz a fellépés, mivel tartani kell azok ismétlődésétől. A BTT a védekezéshez úgy járult hozzá, hogy a tagjai számára online regisztert épített ki, így naprakész adatbázis jött létre az ország baromfitelepeiről, és egy átfogó járványvédelmi program kidolgozása is elkezdődhetett – közölték.

(MTI, címlap: MTI/Szigetváry Zsolt)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!