Álnéven vezetnek be újabb adókat: már a demokrata kormányzónak is elege van a progresszívek adóemeléseiből

2021. május 31. 15:40

Connecticut demokrata kormányzójának elege van a progresszívek adóemeléseiből. Most éppen egy jövedelmen alapuló fogyasztási adó ötletével rukkoltak elő a demokraták, ami saját kormányzójuk szerint is egy egyszerű jövedelemadó.

2021. május 31. 15:40
null
Takács Zsolt

Túladóztatott állam

Connecticutban a tőkenyereségeket jövedelemként kell leadózni, amelynek maximum mértéke 6,99 százalék, míg a forgalmi adó 6,35 százalék. A két adómérték a tizenkettedik legnagyobb az Egyesült Államokban, míg az ingatlanadó mértéke átlagosan 2,14 százalék, amely a negyedik legmagasabb az országban. A jövedelemadó pedig 3 és 6,99 százalék között mozog sávosan.

A Tax Foundation agytröszt második helyre tette az államot az állami és helyi adók tekintetében, amit úgy számolnak ki, hogy elosztják az állampolgárok által befizetett adót az állam nettó nemzeti termékével, azaz gazdasági teljesítményével.

A Mish Talk írója szerint ahány módszer, annyi eredmény, de ő az ötödik helyre tenné az államot, az új adórendszer pedig tovább rontana a helyzeten.

Nem kérnek több adóemelést

Connecticut korábban gyakorlatilag egy adóparadicsom volt nem messze Manhattantől, de az évtizedek alatt bevezetett adóváltozások elvették az állam vonzerejét jelent komparatív előnyeit.

Ma a tőkenyereséget is jövedelemként adózzuk, amelynek felső határa 6,99 százalék, de a döntéshozók ezt is fel akarják emelni a magas keresetűeknek – több mint 500 ezer dollárt termelők esetében – 8,99 százalékra – olvasható a Mish Talk blogon. 

A szövetségi ingatlanadó 40 százalék, erre jön az állami 12 százalék, miközben az ingatlanokat sok állam esetében nulla százalék adó terheli. Ezenfelül a törvényhozók be akarják vezetni, hogy akik évi 500 ezer dollárnál többet keresnek, azok a kiigazított bruttó jövedelmük 0,7 százalékát fizetnék meg forgalmi adóként. Ez az arány 1,4 százalékra nőne a 2 millió dolláros évi kereset után, valamint 1,5 százalékra 13 millió dollár felett. Ez a pénz egy új alapba kerülne, amit a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésére és a pénz újraelosztására hoznának létre, írja a Wall Street Journal.

Álnéven vezetnek be adókat

A Mish Talk szerzője szerint az olyan progresszív ötletek, mint a jövedelmen alapuló forgalmi adó, és egy Méltányos Befektetési Alap létrehozása egyre hihetetlenebb.

A demokrata kormányzó Lamont szerint a forgalmi („fogyasztási”) adó igazából egy jövedelemadó, csak más névvel.

Az adókat egyébként annak ellenére növelik, hogy az állam költségvetése ebben az évben 470 millió dolláros pluszban lesz, mivel többek között a szövetségi koronavírus-alap 6 milliárd dollárt hoz az állam számára.

Annak ellenére, hogy a demokrata kormányzó nem támogatja az adóemeléseket, a Kongresszusban Elizabeth Warren, Bernie Sanders, Nancy Pelosi és Joe Biden nem hátrálnak meg az adóemeléstől. A progresszívok ugyanis mindig adót akarnak emelni, az adóemelési megoldásaik sora végtelen – fejezi be gondolatait a Mish Talk szerzője, Mike Mish Shedlock, a SitkaPacific Capital Management befektetési tanácsadója.

(Borítókép: MTI/AP/Evan Vucci)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saikyo
2022. március 05. 16:16
Bajnai idejében már szuper bruttó volt, ami 41%-nak felelt meg.
cornelius#
2021. június 02. 09:57
Figyeld meg, ez mindenhol a baloldal bevételi forrása: 1. Adóemelés 2. Hitelek 3. Az állami vagyon és jogok eladása Egyszerűen NEM tudják, hogyan kell a gazdaság teljesítményét növelni és úgy többlet bevételhez jutni.
Mandolini
2021. június 01. 18:40
Befogod a pofádat és fizetsz!!!!!
lofejazagyban
2021. június 01. 18:40
mennyi volt a ballib szja Mo-n? 36% Ezzel állj ki kampányolni Connecticutban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!