ITM: Már tízezren helyezkedtek el a Vállalatok munkaerő támogatása program segítségével

2021. május 20. 08:43

A Vállalatok munkaerő támogatása programnak köszönhetően nagymértékben nőtt a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerő-piaci keresletet – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

2021. május 20. 08:43
null

Bodó Sándor hozzátette, a tavaly október óta elérhető lehetőség mostanáig mintegy 10 ezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette.

Az államtitkár szerint a válságkezelés eredményességét igazolja és a gazdaság sikeres újraindítását alapozza meg, hogy ma már többen dolgoznak Magyarországon, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt.

Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan teljesít a foglalkoztatási mutatók javításában,

a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítése érdekében az elmúlt évtizedben megtett közös erőfeszítéseknek is köszönhetően csaknem 4,7 millióan dolgoznak az országban – ismertette Bodó Sándor az ITM közleményében.

A tárca a foglalkoztatás további bővítése érdekében szükségesnek tartja az elhelyezkedési esélyek szempontjából nehezebb helyzetben lévő társadalmi csoportok célzott támogatását. A Vállalkozások munkaerő támogatása 2020 ősze óta ösztönözi a munkáltatókat a kevésbé képzettek és a 25 év alattiak alkalmazására, általa összesen akár 25 ezer álláskereső juthat munkához. A munkáltatóknak legalább 5 hónapig foglalkoztatniuk kell a programban felvett új munkavállalójukat.

Bodó Sándor a közleményben kiemelte: a támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatásnál havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet.

A munkaadók tehát álláskeresőnként összesen akár félmillió forint támogatásban is részesülhetnek.

A programnak köszönhetően a már munkába álltak kétharmada fiatal, egyharmaduk pedig alacsony iskolai végzettségű. A legtöbben Bács-Kiskun, Békés és Hajdú-Bihar megyékben találtak állást, főként a kereskedelemben és a gépjárműjavításban (23 százalék), az építőiparban (21 százalék ), a feldolgozóiparban (16 százalék) és a vendéglátásban (11 százalék). Az álláskeresők többsége – csaknem 5 ezer ember – mikro- és kisvállalkozásnál helyezkedett el, így a támogatás tovább erősíti a kkv-szektort is.

A Vállalkozások munkaerő támogatása programra folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el – olvasható az ITM közleményében.

(MTI, fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!