Waldó már a múlt, most a vizet keressük a Marson

2021. április 01. 22:32

Régóta rejtély, miként veszítette el több milliárd évvel ezelőtt, a Mars az egykor felszínén átfolyó vizet. A tudósok most úgy gondolják, hogy válaszra leltek. A nagy része csapdába esett a bolygó külső rétegében. Tulajdonképpen az ősi víz, ásványi anyagok formájában most is létezik a marsi kőzetekben. A kutatási eredményeket az 52. Hold- és bolygótudományi konferencián vitatták meg, majd a Science folyóiratban tették közzé.

2021. április 01. 22:32
null

A tanulmányhoz a Mars körül keringő űrhajókból, roverekből és meteoritokból gyűjtött mérések adatait használták fel. A kutatók ezután kifejlesztettek egy számítógépes szimulációt arról, hogy az idő múlásával, a víz hogyan tűnt el a bolygóról.

Több mint négymilliárd évvel ezelőtt, a Mars melegebb és nedvesebb volt, valószínűsíthetően vastagabb légkörrel. A Vörös Bolygó elegendő vizet tudott volna megtartani ahhoz, hogy a teljes felületét 100 méter és egy kilométer közötti mélységben ellepje. Majd később a Mars átváltozott az általunk már ismert hidegebb, elhagyatott bolygóvá.

Dr. Grindrod, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa szerint a Mars légkörének tanulmányozásából kiderül, hogy az egykor létező víznek egy része elveszett az űrben, azonban úgy tűnik, hogy némi víz a felszín alatt megfagyott.

Menekülés az űrbe

A Földnek van egy mágneses pajzsa vagy magnetoszférája, amely segít megakadályozni a légkör szökését. A Mars ugyanezen mágneses pajzsa azonban gyenge, és lehetővé tehette, hogy a víz elemi komponensei eltűnjenek a bolygóról.

De az a sebesség, amellyel a hidrogén, a víz egyik kémiai alkotóeleme, ma távozik ebből a légkörből, azt sugallja, hogy ennek az elképzelésnek vannak hiányosságai. Ugyanis, ha azt feltételezzük, hogy a jelenlegi hidrogénveszteség mértéke megegyezik a múltbélivel, akkor a folyamattal igen csekély vízmennyiség veszett volna kárba.

Tehát a víz nagy része biztosan máshová került.

A csapat számítógépes modellezési munkájának eredményei, azt mutatják, hogy a Mars kezdeti vizének 30–99 százaléka ásványi anyagokba épült be, majd betemetődött a bolygó kérgébe.

Amikor a kéreg megváltozik, vizet vesz fel. A folyékony halmazállapotú vizet, elkülöníti egy hidratált ásványban, amelynek szerkezetében szintén víz van, így hatékonyan csapdába ejti.

A tanulmány szerint a víz nagy rész a Noachian-korszakban veszett el, körülbelül 3-4 milliárd évvel ezelőtt. 

A Mars-kutatás eredeti átfogó szerepe a víz követése volt, mivel az központi szerepet játszik a bolygó geológiájában, éghajlatában és életében. A kutatás egy nagyon fontos dokumentum annak megértésében, hogy mennyi víz volt a Marson, és hogy az, hogyan és hová veszhetett el.

A nyomon követett hidratációs folyamat nagy mennyiségű víz tárolására képes, egészen egy kilométer mély globális rétegnek megfelelően. A Mars korai éghajlat kutatása továbbra is az egyik legfontosabb téma a bolygótudományban, amely segít a vízvesztésért felelős folyamatok megértésében.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2021. április 03. 15:14
Az ember nagy dolgokra lesz képes a Marson. Ray Bradbury szerint az lesz az első, hogy virslis bódékat állít....
Akitlosz
2021. április 02. 21:31
A hidrogén a Földön sem tud megmaradni a légkörben, hiába a mágneses mező. Egyszerűen túl kicsi a gravitáció a hidrogén és a hélium megtartásához.
Akitlosz
2021. április 02. 21:28
"Régóta rejtély, miként veszítette el több milliárd évvel ezelőtt, a Mars az egykor felszínén átfolyó vizet. A tudósok most úgy gondolják, hogy válaszra leltek. " Ebben mi a rejtély? Sohasem volt rejtély. A Földnek mágneses mezeje van, mert a magja forró és lassan hű, azért mert a Hold hatása nem engedi gyorsan hűlni, azon kívül jóval nagyobb is, mint a Mars. A Mars kisebb a Földnél és nagy holdja sincsen, ezért gyorsan kihűlt, amitől elveszítette a mágneses mezőt, így nem védte a marsi légkört a napszéltől, ami így fokozatosan elfújta a légkört, így ma már nem elég a marsi légköri nyomás a folyékony víz felszíni jelenlétéhez. Egyébként még mindig majdnem határeset, nem kellene sokkal sűrűbb légkör a Marsra, hogy a folyékony víz meg tudjon maradni rajta, csak egy picivel. Az emberiség pár száz év alatt terraformálni tudná a Marsot, földi sűrűségű légkör, földi hőmérséklettel, tavakkal, tengerekkel, erdőkkel. Csak oxigén nem lenne, oxigénnel feltölteni a légkört a növények dolga lenne és az sokáig tartana. Mágneses mező védelem nem feltétlenül szükséges, de az is kivitelezhető, ha egy mágnest állítanak Nap körüli pályára a Marssal párhuzamosan a Nap irányában. Az sokat segítene a marsi légkör megvédésében és csökkentené a káros sugárzást az emberekre nézve. De azt egyszerű védőöltözettel is ki lehet védeni és valami egyszerű légzőkészülék aztán máris lehet sétafikálni a Marson terraformálás után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!