Munkanélküliség, adócsalás és fekete gazdaság öleli körül Spanyolországot

2021. április 19. 14:07

Spanyolországban a legmagasabb jelenleg a munkanélküliségi ráta az euróövezetben, ami komoly aggályokat vet fel. Ez az arány már a koronavírus előtt is jelentős volt, azonban a vírus okozta válság következtében még magasabb lett.

2021. április 19. 14:07
null

A tavalyi lezárás csúcspontján volt a legdrámaibb a helyzet, ekkor mintegy 4,5 millió munkanélkülit számláltak, melyet szinte már alig bírt el az ellátási rendszer. Szerencsére ez a szám folyamatosan csökkent azóta, mivel sokan visszatérhettek az állásukba, de még így is kihívást jelent a spanyol kormánynak ez a helyzet. 

Jelenleg 2,73 millió spanyolt tartanak számon munkanélküliként, ami 16,1 százalékos arányt jelent. A történelmi csúcs egyébként 2013-ban dőlt meg Spanyolországban, amikor a munkanélküliségi ráta elérte a 26 százalékot, de nagyon remélik, hogy most nem közelítik meg ezt az értéket.

Különösen sivár a kilátás a spanyol fiatalok számára, akik már a legutóbbi 2008-2012-es válság súlyát is megérezték. Sokan el is vándoroltak más országokba biztosabb megélhetést remélve, azonban még így is a 25 év alattiak hivatalos munkanélküliségi rátája 40 százalék felett van, ami a legmagasabb európai érték.

Mi lehet ennek az oka?

A spanyol munkaerőpiacon régóta káosz uralkodik. Görögországhoz és Olaszországhoz hasonlóan Spanyolország is hatalmas fekete gazdaságnak ad otthont. A munkavállalók százezreinek nincs szerződése, akik így nem fizetnek adót és társadalombiztosítást. Ezért lehetséges, hogy kisebb a munkanélküliek száma, mint ahogy azt a hivatalos adatok sugallják, de azért még így is kétségbeejtő a helyzet.

Az informális foglalkoztatásra nagyrészt a munkaszerződések merev jellege ad okot. A vállalatok számára szinte megfizethetetlenül költségessé teszi a munkavállalók elbocsátását, ugyanis minden ledolgozott év után legfeljebb 45 nap végkielégítést kell biztosítsanak. Így jobban megéri nekik munkaszerződés nélkül foglalkoztatni a dolgozókat és vállalni az esetleges következményeket. 

A költségek csökkentése érdekében gyakran ideiglenes szerződésekkel alkalmazták a munkavállalókat, ami pedig sok visszaélésre adott lehetőséget. 2020 végén Spanyolországban az összes munkahely egynegyedét az ideiglenes szerződésű foglalkoztatottak tették ki, mely arány a közszférában még a 29 százalékot is elérte.

A szigorú rendelkezések eredménye tehát egy kétlépcsős munkaerőpiac lett, amely bizonytalan, rövid távú munkahelyek létrehozására ösztönzi a munkaadókat és visszatartja őket attól, hogy fiatalokat alkalmazzanak. 

A magas munkanélküliséghez pedig az is hozzájárult, hogy a turizmus teljesen megállt. A 2008-as válság után az építőipar visszaesett, így az idegenforgalom vált a legnagyobb foglalkoztatottsági szektorrá. Ugyan a turisztikai dolgozók csak nagyon szerényen tudtak megélni a keresetükből, de legalább volt munkájuk. Azonban most a munkanélküliek nagy részét az idegenforgalmi szektor volt dolgozói teszik ki, akik a világjárvány okozta megállás következtében jutottak erre a sorsra.

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2021. április 20. 12:38
Emiatt nyilván liberális támadások kereszttüzében állnak. Ja? Nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!