Hacker támadás bénította meg egy hétre a spanyol munkaügyi központot

2021. április 18. 23:37

A spanyol munkanélkülieket ellátó központot (SEPE) ransomware hacker támadás érte, amely megbénította az összes online folyamatát. A támadás miatt gyakorlatilag minden tevékenységet fel kellett függeszteni a szervezet több mint 700 irodájában, beleértve a telefonos segítségnyújtást is.

2021. április 18. 23:37
null

Az alkalmazottak utasítást kaptak, hogy kapcsolják ki a számítógépüket és térjenek vissza a papír és toll használatára. Azonban az elmúlt egy hét alatt így szinte semmilyen kérelmet nem tudtak feldolgozni, és a munkanélküliek, akik amúgy is a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai közé tartoznak, még hátrányosabb helyzetbe kerültek emiatt.

A támadásban használt vírus híres arról, hogy nagy, nyilvános szerverekből álló Microsoft Windows rendszereket céloz meg. Titkosítja a fertőzött rendszer adatait, melyek egészen addig elérhetetlenné válnak, amíg a mértéktelen váltságdíjat bitcoinban meg nem fizetik nekik. Ráadásul ez a mostani vírus szívósabb lehet, mint a korábbiak, ugyanis még a kikapcsolt számítógépeket is megfertőzheti.

A SEPE igazgatója, Gerardo Gutiérrez „nyugalomra” szólította fel az embereket, és biztosította őket, hogy a vírus a személyes adatokat és az ellátások kezelésére használt programokat nem érinti, és a munkanélküli segélyek kifizetése is a szokásos módon folytatódik. 

A rendszer még csak most kezd visszaállni a normál kerékvágásba, egy teljes héttel a támadás után, és valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy a kormány mennyit fizetett a hackereknek az ostrom befejezéséért.

Könnyű célpont

Egyértelmű, hogy a SEPE az archaikus informatikai infrastruktúrája miatt volt könnyű célpont. A legtöbb spanyol intézmény – mint például a közegészségügyi és az oktatási rendszer – a SEPE-hez hasonlóan egy letűnt korhoz tartozó berendezéseket és programokat használ. Sok munkatársuk a vírus miatt otthonról dolgozott, így a saját számítógépekről megnyitott programok még könnyebb célponttá tették a hackerek számára a rendszert.

De nem csak alulfinanszírozott, rosszul szervezett kormányzati szervek esnek áldozatul a kibertámadásoknak. A világ legnagyobb, legkifinomultabb vállalatai közül is sokan célpontokká váltak az utóbbi időben, például az LA Times újság, valamint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Németország több kórháza és iskolája is.

Mivel manapság egyre több tevékenységünk az interneten történik, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy senki – még az olyan technológiai óriások sem, mint a Google és a Microsoft – nem tudja teljes mértékben megvédeni a tárolt adatokat. Ahogy viszont egyre nagyobb mértékben függünk az internettől, úgy egyre inkább ki vagyunk téve ezeknek a támadásoknak.

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!