Aranyáron adhatta volna a fertőtlenítőszert külföldre, de inkább itthon értékesítette, olcsóbban

2021. április 01. 14:08

A magyar tulajdonban lévő szegedi Florin Zrt. évtizedek óta a hazai háztartásvegyipar egyik meghatározó gyártója. A Magyar Multi Program 2019. évi körének pályázójával arról beszélgettünk, milyen változtatásokra volt szükség a koronavírus-járvány miatt, és hogyan reagált cégük az egészségügyi válsághelyzetre. Eredményük világszinten kimagasló: a vírusra válaszul hat hét alatt építették fel új kézfertőtlenítőszergyártó üzemüket, a kijárási korlátozás idején 4 millió darab fertőtlenítőt értékesítettek, ami azt jelenti, hogy minden magyar háztartásba jutott egy. A Makronóm interjúja a vegyipari cég tulajdonos-ügyvezetőjével, Barta Attilával.

2021. április 01. 14:08
null
Rádi Balázs

A tavalyi évben bekerültek a Magyar Multi Program támogatottjainak körébe. Megkapták már a támogatást, és ha igen, mit sikerült realizálni belőle?

A Magyar Multi Programban 716 millió forint értékű beruházáshoz nyertünk támogatást.

A fejlesztés keretében új gyártócsarnokot építettünk, keverőtartályokat, valamint három kiszerelő gépsort vásároltunk,

továbbá marketing- és márkaépítési támogatást kaptunk. A megvalósításhoz igénybe vettük a támogatási előleget, ezen felül saját forrásból és bankhitelből fedeztük a fejlesztést. A támogatás teljes lehívására a beruházás lezárulta után van módunk, amire hamarosan sor kerülhet.

Barta Attila, a Florin Zrt. tulajdonos-ügyvezetője

A koronavírus-járvány hogyan befolyásolta a termelést? Milyen változtatásokra volt szükség a beszállítókkal való együttműködés és a konkrét gyártás terén?

A járvány első jelei január utolsó hetében jelentkeztek nálunk, az emberek több kézfertőtlenítőt vásároltak. Márciusban megjelent a betegség Olaszországban, a WHO világjárvánnyá minősítette azt.

Március első napjaiban már nem tudtuk kiszolgálni az igényeket, a raktárkészletünk teljesen kimerült.

Volt olyan, hogy naponta 300-400 telefonos megkeresés érkezett hozzánk. Naponta gyártottunk 10 egységet, de csak a meglévő partnereinknek kellett volna 200 egység.

Fönnállt az a veszély, hogy egyetlen megrendelő elvisz mindent. 

Mi erre a protokoll? Vagy ez annyira rendkívüli helyzet, hogy most kellett kitalálni?

Meg kellett határozni a prioritásokat. Március elején az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal elkezdtük az egyeztetést. Azt láttuk, hogy nagyon gyorsan, nagyon drasztikusan kell növelni a kapacitásainkat. Elkezdtük a többszörös toborzást. Itt Szegeden mi vagyunk a második legnagyobb diákfoglalkoztató cég, most is sok diákot foglalkoztatunk.

Átszerveztük a munkát, minden lehetséges berendezésünket fertőtlenítőszer gyártásra állítottuk át,

és az összes erre alkalmas csomagolóanyagunkat felhasználtuk. Leálltunk a nem fertőtlenítőszer jellegű termékek gyártásával, túlórát, szombati műszakot rendeltünk el, bevezettük a harmadik műszakot.

Mennyi idő alatt álltak át?

Napok, órák alatt. Azt láttuk, hogy bármit csinálunk, az még mindig nem fogja jelentősen javítani a helyzetet. Pont futott a Magyar Multi Program, amelynek keretében új gyártócsarnokot akartunk építeni, viszont annak a csarnoknak egy kisebb része lett volna fertőtlenítőszer gyártásra alkalmas. A tervet gyorsan átalakítottuk úgy, hogy az egész üzem alkalmas legyen fertőtlenítőszer gyártásra. Normál esetben egy építkezés fél–egy év lenne, mi kiszámoltuk, hogy május elsején fog tetőzni a vírus. Május elsején beüzemeltük a gyárat, tehát

összesen hat hét alatt a nulláról elkészültünk a gyárral,

ami próbaüzemi szinten már alkalmas volt a gyártásra. Mindemellett kezelni kellett a többi fennakadást is. Például

az izopropil nevű alapanyag, ami tőzsdei világpiaci termék, januárban 300 forintos áron volt kapható kilogrammonként, áprilisban ugyanennyi már 2000 forint volt.

Az ITM koordinálásával sikerült megoldani a folyamatos alkoholellátásunkat, de a csomagolóanyag-ellátásunk biztosítása összetettebb feladat volt, mert a meglévő beszállítóink nem tudtak hirtelen például ebből

a műanyag flakonból a gyártó naponta 5 ezer darabot tud gyártani, de nekünk kellett volna napi 50 ezer.

Hogyan tudták ezt áthidalni?

Próbáltunk különféle megoldásokat keresni, egy más típusú műanyag flakont készíttettünk. Volt eset, hogy a szükséges fejlesztés végrehajtásában mi segítettünk a gyártónak. Az új partnereink között akadt például autóipari műanyagtermékeket gyártó cég, amely a hirtelen felszabadult kapacitását állította át flakonok készítésére.

Pumpák is kellenek a flakonokba, de ezt csak Kínában gyártják, Kína viszont leállt.

Kicseréltük a pumpákat push pull kupakokra.

Hogyan alakult az exportálás ebben az időszakban? Cél volt ez, vagy inkább a hazai piacra koncentráltak?

A kijárási korlátozás időszaka alatt minden előállított mennyiséget belföldön értékesítettünk.

A járványügyi veszélyhelyzetben az ország fertőtlenítőszerekkel való ellátásának volt abszolút elsőbbsége a termelésünkben. Ezen belül is az egészségügyi és közintézmények, közszolgáltatók számára szükség mennyiség gyártása. Mivel fertőtlenítőszerekből teljesen leállt az import ebben az időszakban, ez volt a legfontosabb, hiszen a Florin gyárt olyan professzionális fertőtlenítőszereket is, amelyeket a kórházakban használnak. Mindenki csak utánuk következhetett. Exportra ilyen helyzetben gondolni se lehetett, bár

aranyárban tudtuk volna eladni a fertőtlenítőszereinket külföldre.

Miután a járványhelyzet kicsit lecsökkent, a kapacitásunk nőtt, illetve más piaci szereplők is megjelentek hasonló termékekkel, valamennyi exportot már meg tudtunk valósítani, de ez nem jelentős.

Bevétel szempontjából mennyiben volt más egy koronavírus előtti, és egy koronavírus alatti hónap?

Körülbelül megnégyszereztük a bevételünket, mert ennyit tudtunk teljesíteni. Viszont ez szinte csak a fertőtlenítőszerekből folyt be.

Ha csak a fertőtlenítőszerekből befolyt bevételt nézzük, akkor tizenhatszoros növekedésről beszélünk.

2019-ben egy negyedévben 600 ezer darab fertőtlenítőszert gyártottunk, most egy hét alatt gyártottunk és értékesítettünk ugyanennyit. 99 napig tartott a kijárási korlátozás, ez idő alatt 4 millió darab fertőtlenítőt értékesítettünk, ez azt jelenti, hogy

szinte minden háztartásba jutott egy darab. 

A Brado Life fertőtlenítők végig optimális áron voltak kaphatók, szemben a versenytársakkal, én is az önök termékeit használom. Prioritás volt önök számára, hogy a termékeik elérhető áron maradjanak? 

Megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy fél literes fertőtlenítőszer akár 4-5 ezer forintos áron is polcra került. Vannak termékeink, amelyeknek változott az áruk, de alapvetően azért volt szükséges emelni, mert az alapanyagok megdrágultak. Tudatos üzletpolitikai döntés volt, hogy mindvégig

olyan áron forgalmazzuk a termékeinket, hogy azok mindenki számára elérhetőek legyenek.

Mi hosszú távra tervezünk a piacon, nem a rövid távon elérhető extra haszon a fontos számunkra.

Az előzetes tapasztalatok fényében hogyan készülnek egy esetleges második hullámra?

A járvány megmutatta, hogy Magyarországon még nincsenek meg azok a kapacitások, amelyekkel belföldi gyártásból egyik napról a másikra gond nélkül meg lehetne oldani ilyen rendkívüli helyzetben az egészségügyi intézmények, közszolgáltatók, cégek és a lakosság együttes ellátását fertőtlenítőszerekből. Ezért

örülök azoknak a pályázati lehetőségeknek, amelyek a hazai egészségipar fejlesztését, kapacitásainak növelését szolgálják, hogy az alapvető szükségletekből az ország képes legyen az önellátásra.

Szeretnénk sokkal nagyobb tárolókapacitásokat kialakítani, illetve új termékekkel is készülünk, például felületek fertőtlenítésére alkalmas kendőkkel. Venni szeretnénk öt olyan gépet, amellyel mi magunk állítanánk elő a csomagolást, és venni szeretnénk két olyan gépsort, ahol a csomagolást is a gép állítja elő. Egy év alatt hatalmasat változott a piac, az igények, változtatni kellett a saját terveinken is,

a Magyar Multi Programban felépített gyártócsarnok terveit úgy módosítottuk, hogy teljes egészében alkalmas legyen fertőtlenítőszer gyártására.

A kézfertőtlenítők magukkal hozták, hogy fejleszteni kell a kézápoló termékeinket is, hiszen az alkohol szárítja a bőrt. A vírus cseppfertőzéssel terjed, ezért létrehoztuk az alkoholos légtérkezelő aeroszolt.

Van olyan cél, elv, küldetés, amit következetesen visznek most is? Van olyan változás, amit a vírushelyzet utáni időszakra is megtartanának?

A vírusnak nagyon sok rossz hatása van. De jó lenne, ha az megmaradna, hogy sokkal egyszerűbben, könnyebben, gyorsabban lehetett ügyeket intézni, emberekkel beszélni. Kialakult egy példátlan összefogás, együttműködés a cégekkel, partnerekkel. Segítettünk egymásnak.

A szomszédos varroda tulajdonosával beszéltem, azt találtuk ki, hogy álljanak át maszkok varrására, mi segítettünk nekik az értékesítésben.

A közeli sportközpont tulajdonosától helyiségeket béreltünk, a műszakokat így tudtuk különválasztani. A toborzási központot is átraktuk oda, a hatos squashpálya volt a tantermünk, ott mentek a képzések. A konyhánkban most a szemben lévő élelmiszeripari cég által javasolt étterem emberei főznek.

Milyen távlatokban mernek most gondolkodni?

Mindig csak arra, mi lesz holnap. Most az az elsődleges, hogy napi szinten ki tudjuk elégíteni az igényeket a koronavírus elleni védekezéshez szükséges fertőtlenítőszerekből, de eközben már a Florin jövőjét is tervezzük és építjük.

A legfontosabb a fertőtlenítőszer-gyártási kapacitásunk bővítése,

de ezzel párhuzamosan a többi területünkről sem feledkezünk meg. Folytatni akarjuk a saját termékeink, márkáink fejlesztését, például a natúr kozmetikumokét is. A beruházási programunk megvalósítása nemcsak a fertőtlenítőszerek, hanem a többi termékünk számára is új lehetőségeket nyit. Célunk az, hogy a fertőtlenítőszerekben, háztartás vegyipari termékekben és kozmetikumokban a régió meghatározó gyártójává váljunk.

Fotók: Juhász Bence Photos 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dzso bacsi
2021. április 19. 19:11
Ha ügyes leszel, akkor ma tanulni fogsz egy új kifejezést.
dzso bacsi
2021. április 04. 19:17
Nem baj. Gyártott fertőtlenítőszert, amikor kellett.
Da Vinci
2021. április 04. 19:14
Ez igen!!! Le a kalappal!!! Milyen rugalmas, ötletes, innovatív, célorientált, analítikus gondolkozású ember!!! ! ,,, Mi hosszú távra tervezünk a piacon, nem a rövid távon elérhető extra haszon a fontos számunkra.,, - ez az, amit rengeteg vállalkozó képtelen felfogni, aztán tönkremegy... A hazai értékesítés ebben az esetben egyenesen hazafiság!! Mindez Botka városban! Nem semmi!!! Gratulálok!
libsimentes_övezet
2021. április 04. 19:13
mi nem ültünk fel a hype vonatra , egy darabot sem vettünk ezekből, egészségesek vagyunk, nem jó túlzásba vinni a fertőtlenítenítést sem, pár éve vettem már florin terméket és elég gyenge minőségű, lehet azóta jobb lett, már nem próbálkozom vele
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!