Fenntartható turizmus: Itt az ideje, hogy a buzzwordből realitás legyen

2021. április 30. 10:13

A turizmus még a koronakrízis ellenére is az egyik legfontosabb iparág a maga 272 milló munkavállalójával világszerte. Az ágazatnak megvoltak az évtizedes kihívásai a mostani megpróbáltatások előtt is. A kényszerű leállás időt adott az új gondolatok megalkotására, melyekkel még nagyobb értéket adhat az iparág a közösségnek. Ehhez viszont át kell térni a fenntartható turizmus szemléletmódjára.

2021. április 30. 10:13
null

Miért fontos a turizmus?

Kétség sem férhet hozzá, hogy a turizmus egy jelentős iparág. 2019-ben az utazási és turisztikai szektor 10,4 százalékkal járult hozzá a globális GDP-hez. Ugyan ez az arány 2020-ban 5,5 százalékra csökkent a mobilitás folyamatos korlátozásai miatt. 62 millió munkahely szűnt meg, ami 18,5 százalékos visszaesést jelent, és az egész ágazatban csak 272 millió ember dolgozik, szemben a 2019-es 334 millióval.

Viszont 2022-re 4.8 százalékos növekedést, és 98 millió új munkahely létrejöttét jósolják a szakértők, illetve 2030-ig 1.8 milliárd külföldi turista lesz világszerte. Több fejlődő ország számára a turizmus a fő bevételi forrás, sőt exportbevétel szempontjából 60 országban továbbra is az első helyen áll.

Miért kell a turizmusnak változnia?

Sajnos a turizmus bizonyos válfajai esetében, például egyes multinacionális tour-operátorok és hotelláncok, a haszon kevesebb; mint 10 százalékát forgatják vissza a helyi közösségekbe. Hova tovább óriási karbon-lábnyommal is működnek. Egy hotelben akár 30 kilogramm szén-dioxidot is produkálhatnak egy este alatt. Ezeket az adatokat látva nem meglepő az sem, hogy a turizmus iparága a negyedik legnagyobb szennyező Európában. 

Továbbá az is érdekes, hogy például a brit és az ausztrál utazók 90 százalékának fontos, a környezet és a helyi közösségek támogatása is. Viszont úgy gondolják, hogy ez a hotel felelőssége is, így a jövőben egyre inkább előnyben lesznek részesítve a környezettudatos szálláshelyek.

Hogyan tehető a turizmus fenntarthatóbbá? - Ökoturizmus és pár egyszerű tipp.

A Nemzetközi Ökoturisztikai Társaság (TIES) definíciója szerint a felelősségteljes utazás természetközeli területekre, ami megóvja a környezetet és emeli a helyiek jólétét.

Az ökoturizmus előnyei:

  • A helyi közösségek ezáltal nagyobb mértékben tesznek azért, hogy megóvják a természeti kincseket, hiszen ezek értékes turisztikai vonzerőt jelentenek.
  • A tudatosság és az oktatás jelentősebb lesz a kulturális csere által, és több környezettudatos embert generál.
  • Az állam számára tartós bevételt indukál.
  • A helyi vállalkozások magasabb profitot érnek el, ha több turista érkezik.
  • Indirekt növekedés más piacokon is, mint például az utazás/szállítás és a művészeti attrakciók esetében.

Továbbá itt van pár egyszerű tipp arra vonatkozóan is, hogy miképp lehetünk tudatosabb turisták:

  • Ha csak lehet, ne utazzunk repülővel, főleg közeli desztinációk esetében. A vonat közel 10-szer kevesebb károsanyag kibocsátást jelent utaskilométerenként.
  • Használjunk biciklit még nyaralás alatt is.
  • Külföldön is fogyasszunk organikus helyi termékeket.
  • Válasszunk környezetbarát szállást, például az ecobnb-n, vagy a szállás.hu környezetbarát hotelek listáján.

http://kornyezettudatoselet.hu/oko-szallashelyek
https://blog.szallas.hu/okoszallasok-es-biohotelek/


A cikk írója Nagy Simon Aladár.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!