Szívesen ellátogatott volna a tokiói olimpiára? Ezt az álmot ne dédelgesse tovább!

2021. március 12. 00:30

Japán azt fontolgatja, hogy az egyszer már elhalasztott olimpia látogatók nélkül kerül megrendezésre. A Kyodo Hírügynökség szerint a japán kormány már meghozta álláspontját a kérdésben, azonban erről hivatalos tájékoztatás még nem történt.

2021. március 12. 00:30
null

Úgy tűnik a tokiói olimpiai játékok szervezését továbbra sem a szerencsés együttállások jellemzik. A világ sportolói számára szervezett megmérettetést a koronavírus-járvány miatt, a tavalyi évről 2021-re tették át. A döntés nem volt könnyű, az átszervezés nagyban megemelte a költségeket, mely eddig a rendező országnak 15 milliárd dollárjába került. Arról nem beszélve, hogy a versenyzők felkészülését is óriási mértékben befolyásolta az egy éves csúszás. 

A Japán Reuters felmérése szerint a japánban élők többsége ellenzi a külföldi nézők érkezését a játékokra.

Korábban felelősségteljes döntés született mikor a játékok elhalasztása mellett döntöttek a szervezők. Azonban a tavalyi évhez képest a vírus helyzet továbbra sem oldódott meg oly mértékben, hogy a szervező ország lakosai ne féljenek a látogatók tömeges beözönlésével járó esetleges új vírus hullámtól.

A híresztelések szerint, a kormány a társadalmi elvárásoknak kíván eleget tenni azzal, hogy nem enged szurkolókat a versenyekre.

Bár a legtöbb országban megindult az oltakozás az olimpián résztvevő sportolók és stábjaik számára, a japánok félnek. A helyzet dilemmáját a vendégek kitiltásával felmerülő többletköltségek okozzák, hiszen, ha a döntés véglegessé válik, akkor valós gazdasági problémává eszkalálódik.

Magyarország a tokioi olimpiára közel 100 sportolót delegál. A jegyértékesítés nem kezdődött meg, a vásárlás sorsoláshoz kötött melyhez feliratkozásra van szükség, ennek lehetősége egyelőre elérhő a www.olimpia.hu oldalon. 

Az idei nyárra halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, a paralimpia pedig augusztus 24-e és szeptember 5-e között kerülne megrendezésre.

A cikk szerzője: Szalga Bogi
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!