Mesterséges energiaszigetet építenek Dániában

2021. március 01. 22:29

Dániában építi ki a világ első, olyan mesterséges energiaszigetét, mely szélturbinák segítségével csaknem hárommillió európai háztartás energiaellátását biztosítja majd.

2021. március 01. 22:29
null

A Dán Energiaügynökség (Danish Energy Agency) új projektjében egy 30 hektáros energiasziget megépítését célozza meg az Északi tengeren. Az új energiaközpontot a dán történelem legnagyobb projektjének tekintik, mely megmutatja a part-menti szélerőművekben rejlő potenciált is. 

Az energiasziget továbbá biztosítja Dánia vezető szerepét a szélenergia-felhasználás területén, amely 51-49 arányban lesz megosztva a állam és a magánvállalkozások között. 

A tervek szerint a szélturbinák kapacitása 3 gigawattra tehető, amely megegyezik Európa körülbelül 3 millió háztartása által felhasznált energiamennyiséggel. De itt nem állnak meg! Ugyanis a következő célállomás a sziget kapacitásának növelése lesz, amit 10-12 gigawattra bővítenének.

A tervek szerint a sziget 2033-ra készülhet el, ami lehetővé teszi az ország számára, hogy a szomszédos nemzetek megújuló energia ellátójává válhasson.

Hazánkban találkozhatunk szélerőművekkel Mosonmagyaróváron, Szápáron, Levélen és számos területen, azonban a 2010-2011-es telepítés óta nem történt ilyen típusú beruházás. A jelenlegi kapacitás 330 MW, de ennek folyamatos csökkenését jósoljak, 2030-ra pedig teljesen el is tűnhet a szélenergia kapacitás Magyarországról. 

A cikk szerzője Pál Fanni 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2021. március 08. 12:25
Pál Fanni összehasonlítja a szélerömüvek teljesítménynagyságát a háztartások elektromos munkaigényével. Az egyik GW, míg a másik GWh.
Agnieszka
2021. március 05. 15:07
Hát, a szélenergia főleg ott jó, ahol sokat és erősen fúj a szél. A vízenergia ott, ahol van esés és NEM kavicságyon folyik a víz. Ez nem igazán Magyarország. Itt örömmel látom az egyre több napelemet, bár ez sem annyira környezet kímélő, mint látszik. Mindenesetre imponáló, úgy néz ki, jó dánnak lenni.
Vakfolt
2021. március 05. 15:06
És ha nem fúj a szél? Akkor mindenki kapcsolja ki a porszívót?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!