Kutatás: A sztereotipizálásból fakadó sérelmek a nemzetközi átlagnál kevésbé foglalkoztatják a magyar női vezetőket

2021. március 08. 11:30

A magyar női vezetők a humánerőforrás képzésére szánt ráfordításokat sokkal fontosabbnak tartják és messze a technológiai beruházások szükségessége elé helyezik: 71 százalékuk áldozna inkább humánerő-fejlesztésre, míg digitalizációra 45 százalékuk  – közölte az MTI-vel a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég legfrissebb globális kutatása alapján hétfőn.

2021. március 08. 11:30
null
Rádi Balázs

Többfrontos támadással kell megküzdeniük a nőknek a járványidőszakban, az esélyegyenlőség ügye fontosabb, mint valaha a KPMG Global Female Leaders Outlook 2020 kutatás tanulságai szerint. A kutatást a cég 52 ország 675 női vezetőjének bevonásával végezte el, akiknek 73 százaléka családanya.

A magyar részeredményekből az is kitűnik, hogy a sztereotipizálásból fakadó sérelmek a nemzetközi átlagnál kevésbé foglalkoztatják itt a női vezetőket,

ugyanakkor jobban aggódnak a technológia túlburjánzása miatt és többet áldoznának a munkatársak képzésére. Míg a globális aggodalmak sorrendje a klímaváltozás, a nemi esélyegyenlőség és az automatizáció miatti munkahelyvesztés, addig Magyarországon az utóbbi kettő megelőzi a klímakockázatot.

A magyar női vezetők intuitívabbak a világátlaghoz képest a kutatás szerint. Kritikus helyzetben, ha a kimutatások, statisztikák ellentétbe kerülnek saját korábbi tapasztalatukkal, akkor inkább döntenek intuitív módon.  Az érvényesüléshez szükséges készségek terén a magyar női felsővezetők a személyes kapcsolati hálózat kiépítését és az erős kommunikációs készségeket fontosabbnak tartották, mint a világátlag.

A globális eredmények szerint a női vezetők jó kommunikációs és szociális készségei döntő fontosságúaknak bizonyultak a válság ideje alatt. A megkérdezettek 59 százaléka szerint a krízis időszakában javult a munkatársaival való személyes kommunikációja.

A távolról való munkavégzés hatása kettős: egyfelől a digitális kommunikációs és kollaborációs eszközök a munkavégzés földrajzi és időkorlátait jótékonyan rombolják, másfelől azonban a magánélet és a munka viszonyában többlet terheket is jelentenek – elsősorban a nők számára. A női vezetők fele a munka és magánélet egyensúlyát tette az első helyre, mint a munkatársi elégedettség legfontosabb kritériumát.

A válaszadók 41 százaléka nem gondolja, hogy a járvány lelassítja az esélyegyenlőség érdekében korábban elindított folyamatokat,

ugyanakkor 92 százalékuk szerint még hosszú az út a nemek szerint kiegyenlített menedzsment megvalósulásáig.    
A megkérdezettek 58 százaléka bízik saját vállalatának fejlődésében a következő 3 évben, még ha csupán 29 százalékuk hisz is a globális fejlődésben.

A választ adók több mint fele szerint a kilábaláshoz a hosszútávú ügyfélkapcsolatok járulnak hozzá.

(MTI)

Nyitókép: Shutterstock

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2021. március 08. 21:10
"A magyar női vezetők a humánerőforrás képzésére szánt ráfordításokat sokkal fontosabbnak tartják és messze a technológiai beruházások szükségessége elé helyezik" Hát ezt észrevettem. Soha nem volt még olyan szar számítógépem, mint amit egy női "informatikai vezető" alatt kaptam, hogy azon dolgozzak. Mondanám, hogy hülye volt az IT-ehz, de akkor persze mindjárt én lennék a szexista disznó. Pedig nem értett hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!