Az új típusú vakcinaútlevelek már nyár elejére elkészülhetnek

2021. március 14. 23:31

Világszerte az országok vezetői bonyolult és ellentmondásos helyzetekre keresnek megoldást, több-kevesebb sikerrel. Az egyik ilyen téma az úgynevezett Covid-19 vakcinaútlevél létrehozása, melyben az elmúlt pár napban előrelépés történt.

2021. március 14. 23:31
null

Az EU vezetői egy februári online videótalálkozón tárgyaltak a járványhelyzet aktualitásairól, ahol a digitális vakcinaútlevél lehetősége is felmerült. Egyelőre nincs egyetértés az útlevélről, de a turizmustól nagyban függő országok, mint Görögország, Ciprus, Spanyolország vagy Olaszország szorgalmazzák a módszer bevezetését, hogy az ágazat minél előbb fellendülhessen. Azonban vannak országok, akik nem támogatják a kezdeményezést, mert úgy gondolják, hogy az útlevél diszkrimanatív lehet a be nem oltott utasokkal szemben.

A különbségek ellenére a tagországok megállapodtak a vakcinaútlevél létrehozásában, annak formája azonban még vita tárgyát képzik.

Ursula Von der Leyen Európai Bizottsági vezető azt nyilatkozta, hogy a vakcinaútlevelek struktúrája már fejlesztés alatt áll, várhatóan nyár elejére el is készül.

Annyit már tudni lehet, hogy az útlevélen megtalálható lesz az oltás megléte, valamint a negatív teszteredmények és a vírusra kialakult immunitás is. 

Jelenleg az elsődleges feladat az egészségügy és a határrendszer megfelelő felkészítése. Néhány ország már megkezdte, de akadnak olyan országok, akik még nem, ezért bizonytalanság övezi az igazolványok nyári elkészülését. 
 
Hogyan működne a vakcina útlevél a gyakorlatban? 

Segítségével könnyen ellenőrizhető az oltás állapota, ha nyaralni, vagy utazni szeretnénk. A légitársaságok így megtagadhatják annak az utasnak gépre szállását, aki nem rendelkezik az oltással. Valamint a beoltottak karanténszabályait is enyhíteni lehetne, ezt Lengyelország és Izland már be is vezette.

Azt meg kell jegyezni, hogy egy ilyen kezdeményezés végrehajtását számos tényező befolyásolhatja.  Meg kell találni a végrehajtás megfelelő formáját, valamint figyelembe venni az EU-s országok oltási sebességét is.

Mivel Magyarországon is jelentős mértékben kezdett emelkedni az esetszám, a kormány úgy döntött, hogy áprilisig minden regisztrált és oltásra jelentkezett állampolgárnak beadatják az első vakcinát. Ez körülbelül 2 milliót főt jelent, így sokkal nagyobb oltási sebességre lesz szükség, mint amit eddig alkalmaztak. Remélhetőleg a tervet sikerül megvalósítani és a vírus visszaszorításával szépen lassan visszatérhetünk régi életünkhöz.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2021. március 31. 00:01
Jo, hogy ezt az agymenést hetente valaki elöveszi, mert fényévekre van a tisztességtöl meg a törvényektöl, és remélem akad még épeszü torvényhozo meg alkotmánybiroság ami az egész ötletet a trágyadombra teszi. Fö az, hogy ilyen hibbant ujságirok keverik az oltási bizonyitványt egy mesterséges mozgáskorlátozo utlevéllel. Ráadásul sok országban komoly gond lesz a bevezetése, mert a telefon nem garantálja a tulajdonosa identitását, ezért, ahogy nálunk is, egy más képes igazolványhoz kötik (személyi, utlevél). Sok országban (pl Ausztria viszont nincs személyi) igy még kocsmába vagy moziba is utlevél is fog kelleni? Ha az ember belegondol, ettöl nagyobb baromságot nehéz lenne kitalálni. Az a WHO féle sárga oltási bizonyitvány nem kerül semmibe, és ha kell untig elég lenne. Remélem megbukik mielött ezt bevezetnék!
night watch
2021. március 30. 22:22
A tengerentúli túristák hogy szereznek EU vakcina útlevelet? Ha őket nem akarják kizárni, el kell fogadni majd a WHO sárga oltásigazolványába bevezetett Covid-oltásigazolásokat is. De ha elfogadják az EU-n kívüliektől, akkor az EU állampolgároktól is el kell majd fogadni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!