A vas és acél világa leszünk

2021. március 01. 08:41

Nőtt a világ acéltermelése januárban a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) adatai szerint.

2021. március 01. 08:41
null

A szervezet honlapjára felkerült adatok szerint a világ acéltermelése 162,9 millió tonna volt, 4,8 százalékkal nagyobb a tavaly januárinál. Decemberben éves összevetésben jelentősebb, 5,8 százalék volt a növekedés.

 A WSA 64 ország több mint 160 acéltermelőjét fogja össze, tagjai a világ acéltermelésének csaknem 85 százalékát adják.

A legnagyobb acélgyártó Kína januári termelése 6,8 százalékkal, 90,2 millió tonnára emelkedett,

a második legjelentősebb acéltermelőé, Indiáé pedig 7,6 százalékkal, 10 millió tonnára emelkedett.

A tíz legnagyobb acélgyártó közül csupán két ország, Japán és az Egyesült Államok termelése csökkent, 3,9 százalékkal, illetve 9,9 százalékkal, de így is megtartották harmadik, illetve negyedik helyüket a listán. Az ötödik legnagyobb termelő Oroszország volt, amelyet Dél-Korea, Törökország, Németország, Brazília és Irán követett. A magyarországi termelésről nem közölt adatot a WSA.

A WSA számításai szerint tavaly 0,9 százalékkal, 1 milliárd 829 millió tonnára zsugorodott a globális acéltermelés. A legnagyobb acélgyártó Kína termelése 5,2 százalékkal, 1 milliárd 53 millió tonnára nőtt. Kína részesedése a világ acéltermelésében tavaly 56,5 százalékra emelkedett a 2019. évi 53,3 százalékról.

A szervezet honlapján szereplő adatok szerint Magyarország tavalyi acéltermelése 1 millió 513 ezer tonna volt, 14,5 százalékkal alacsonyabb a 2019. évi 1 millió 769 ezer tonnánál.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!