Újabb milliárdokat önt a kormány a hazai egészségiparra

2021. február 26. 16:32

Több mint 5 milliárd forintból indulnak újabb egészségipari beruházások Magyarországon, amelyekhez a vállalkozások több mint 3,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak – mondta a pénzügyminiszter pénteken a Facebookra feltöltött videójában, miután aláírta a három érintett cég támogatási szerződését.

2021. február 26. 16:32
null
Rádi Balázs

Varga Mihály közölte, mindhárom cég magas hozzáadott értékű beruházást valósít meg.

A Metris3D Kft. 1,1 milliárd forintos beruházásával gumikesztyűk gyártása indul el hazai alapanyagból Kiskunfélegyházán. A Podiart Kft. 1 milliárd forintos beruházásával 3D nyomtatással előállított orvosi segédeszközöket fejlesztenek majd Vecsésen. A Zorinvest Kft. csaknem 3 milliárd forintos beruházásának köszönhetően pedig fokozott fertőzés veszélyben használható berendezések előállítása kezdődhet meg Budakeszin.

Varga Mihály elmondta, az újakkal együtt már 49 szerződés született az Egészségipari Támogatási Programon belül, és 70 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.

„A járvány harmadik hulláma előtt állunk, az egészségipari beruházások tehát több oldalról is Magyarország érdekeit szolgálják: egyrészt erősítik hazánk önellátását, új munkahelyeket teremtenek és hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a gazdaság sikeresen újrainduljon” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

(MTI, fotó: MTI/Mészáros János)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2021. február 28. 22:04
Pedig, "építhetne stadionokat is"! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!