Törékeny gazdaságban kell megalapozni a jövő növekedését

2021. január 08. 10:20

A Világbank kedden csökkentette a globális gazdasági előrejelzését és kijelentette, hogy a helyzet rosszabb is lehet, ha a vírus terjedése felgyorsul vagy akadozik a vakcina kiosztása. Ezenfelül a koronavírus tovább növelte az amúgy is magas kockázatot a fejlődő országok adóssága körül. A bank hozzátette, hogy globálisan kell cselekedni, hogy elkerüljön az emberiség egy újabb válságot ezekben az országokban.

2021. január 08. 10:20
null
Takács Zsolt

A Világbank szerint 4,3 százalékkal fog csökkeni a globális gazdaság 2020-ban, míg 2021-ben 4 százalékkal bővülhet a világgazdaság.

Kína volt az egyetlen igazi ragyogó csillag 2020-ban,

de azok a fejlett országok, amelyek jobban teljesítettek tavaly, 2021-ben gyengélkedhetnek majd a bank szerint.

Kína gazdasága várhatóan nyolc százalékkal bővülhet 2021-ben a 2020-as két százalékos növekedést követően. A Világbank jelentése rámutat arra, hogy a kilátások továbbra is nagyon bizonytalanok és a GDP-növekedés a legrosszabb forgatókönyv szerint csak 1,6 százalék lehet ebben az évben.

A járvány több millió embert sodort szegénységbe,

így az országoknak meg kell találni a módját annak, hogy a közvetlen segélyezésen túl ösztönözzék a beruházásokat, ezáltal a gazdasági fellendülést is.

A gazdasági visszaesés és a kilábalás nagyon egyenlőtlen volt, amely a mélyszegénység drasztikus növekedését eredményezte a világon sok országban.

A Világbank elnöke szerint a nemzetek döntéshozói nagyon nehéz helyzetben vannak, mivel egy törékeny gazdaságban kell megalapozni a jövőbeli növekedést.

Ha a növekedés erős marad,

2022-ben a világgazdaság még akkor is 4,4 százalékkal elmarad a vírus előtti szinttől

– olvasható a bank jelentésében, amiben a szakértők felhívják a figyelmet, hogy a kilátások gyengülhetnek, ha egyes szektorok tartósan károsodnak.

A jelentés kiemeli, hogy a beruházásösztönző politikákra kell helyezni a hangsúlyt, 

külön említve a zöld infrastruktúrát, ami fellendítheti a növekedést és egyben kezelheti az éghajlatváltozást is. Ez lényegében ugyanaz, amit a magyar gazdaságpolitika is folytat, amellett érvelve, hogy a legjobb munkahelymegőrzési és teremtési politika az, ha előre menekülve megalapozzuk a jövő növekedését.

(Borítókép: MTI/AP/Andrew Harnik)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!