Nemcsak a fertőzést segít elkerülni, időt is spórol a hazai fejlesztésű tömegkerülő weboldal

2020. december 22. 11:00

Mindannyian hallhattuk az Országos tisztifőorvos intelmét arról, hogy amennyire csak lehet, idén kerüljük a zsúfolt plázákat és bevásárlóközpontokat, és karácsonyra is vásároljunk tudatosan. A törekvés nyilván szükséges és érthető, de talán sokakban felvetődött a kérdés, hogy „jó, de mégis hogyan?” A megoldást alig néhány napra rá két magyar vállalkozás szállította. A fejlesztés hátteréről és az alkalmazás használatáról az egyik, a Helix Consulting megoldásért felelős vezetőjét, Hegedüs Tamást kérdeztük.

2020. december 22. 11:00
null
Rádi Balázs

Hogy sikerült egy ilyen honlapot néhány nap alatt „kihúzni a kalapból”, ráadásul ingyen? Bizonyára rengetegen dolgoztak rajta a cégnél.

Egyrészt nem egyedül csináltuk, hanem két cég fogott össze, a Helix Consulting, tehát a saját cégünk mellett a CBRE magyarországi irodája a partnerünk ebben a projektben. Nélkülük ez a felület sem jöhetett volna létre. Ugyanakkor nem szeretnénk úgy tenni, mintha 2-3 nap alatt fejlesztettük volna ki az oldalt. A LocSight alapvetően nem arról szól, hogy az emberek a bevásárlóközpontok látogatottságát kövessék rajta.

Egy összetett, elsősorban üzleti, kereskedelmi felhasználásra létrehozott, innovatív rendszerről van szó,

amelyet már régóta fejleszt a két cég együtt és külön. Ez, amit most „közkinccsé tettünk”, ennek csak egy vetülete, a rendelkezésre álló lehetőségek egyfajta felhasználása. Adta magát ez a felhasználási mód, ezért megcsináltuk, de messze nem a „nulláról” kezdtük. A LocSight egy működő rendszer, amit számos ügyfelünk már használ.

Több szakember szerint is limitálni kellene a vásárlók számát a plázákban, de lehet egy alkalmazás is elég?

Akkor informatikai értelemben meglévő „alkatrészekből” építkeztek?

Mondjuk inkább, hogy van egy sok mindenre használható rendszerünk, rengeteg adattal, és ezeket úgy szűrtük, hogy követhető legyen rajta a bevásárlóközpontok látogatottsága.

Biztos, hogy nemcsak engem érdekel, de milyen adatok ezek?

Ehhez az alkalmazáshoz konkrétan azokat a jeleket használjuk fel, amit különböző szenzorok, köztük a mobil eszközök hagynak úton-útfélen. Nem tudjuk, kinek az eszköze, ki járt arra és miért, és nem is fontos. Csak azt tudjuk, hogy itt és itt, ekkor és ekkor tartózkodott egy készülék.

Ahol sok készülék van egy helyen szombat délután, az a hely zsúfolt, ahol kevés, az nem.

Ezt ábrázoljuk a honlapon színekkel. Persze ez csak a logikája, műszakilag ennél bonyolultabb, mégiscsak egy innovációról van szó. Még azt sem osztjuk meg, hogy mennyi a sok vagy a kevés. Kizárólag a konkrét üzlet átlagos forgalmához képest mutatjuk meg, ennyi is elég ahhoz, hogy működjön.

A karácsonyi vásárlás rendkívül sok embert vonzhat egyszerre a bevásárlóközpontokba.

Mire jó ez az üzleti életben, és mire használható a civileknek?

Civilek helyett mondjunk inkább közhasznot, vagy közérdeket. Most például arra, hogy megnézhetik az emberek, mikor a legzsúfoltabb a kedvenc plázájuk vagy hipermarketjük, és akkor intézzék a karácsonyi bevásárlást, amikor a legkevésbé zsúfolt, vagy ha csak abban a pár órában érnek rá, kereshessenek egy olyan plázát, ahol kevesebben vannak.

Ha mindenki mindig ezt a honlapot használná, és bárki bármikor ráérne, az hamar kiegyenlítené a forgalmat, ami ideális lenne nemcsak a fertőzések elkerülése, de a sorban állás szempontjából is.

Ez nyilván soha nem lesz így, de segíthet dönteni, és nem a legzsúfoltabb órákban hömpölyögni a tömeggel. Amúgy nem ez az első eset, amikor a LocSight-tal megpróbáltunk segíteni. Az első hullám idején térképre tettük az önkormányzatoknak, hol élnek a területükön feltehetően rászoruló idősek. Ezt is név nélkül persze, személyes adatokat soha nem kezeltünk, és szükségünk sincs rájuk.

Életmentő lehet, ha a kevésbé forgalmas idősávokban vásárlunk. Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

És az üzleti életben?

Ott rengeteg mindenre. Egy túlegyszerűsített példa: kevesen járnak a boltomban szerdánként, és nem értem, miért? Hova tűnnek a vevőim, ha kedden és csütörtökön hozzám járnak?

Ha felteszik nekünk a kérdést, akkor meg tudjuk mondani, hogy a konkurens boltban ilyenkor van leértékelés,

és oda. Sok példát hozhatnék, de az már egy másik beszélgetés lenne.

Nem régóta már a vidéki bevásárlóközpontokat is felvették a térképükre. Hogy kell egyáltalán elképzelni a használatát?

Felmegyek az oldalra bármilyen online eszközről, és találok két lenyitható ablakocskát. Az egyiken kiválasztom a város, ahol keresek, a másikban kiválasztom a listából a boltot. Csak az adott város üzletei jönnek fel, nem kell mind a 104-et végigtekergetni.

Rákattintok, és a táblázat órarend szerűen már mutatja is, melyik nap, melyik óra mennyire látogatott.

A világossárga a ritka, a sötétnarancs a zsúfolt, közte pedig az árnyalatok. Ennyi az egész, bárki tudja használni, aki amúgy magát az internetet használja.

A LocSight rendszer működés közben. Minél sötétebb az egyes időintervallum rubrikája, annál zsúfoltabb a bevásárlóközpont.

Sokan használták már eddig?

Már akkor is 10 ezer felett járt a látogatottság, amikor még csak Pest Megye és Budapest volt kereshető. Azóta csak bővült a kör.

Ezek szerint megérte a munkát.

Mondhatnám patetikusan, hogy ha csak egy ember nem kapja el a fertőzést a használatával, már megérte,

de úgy tűnik, ez most tényleg valós igényeket szolgál, aminek persze, hogy örülünk.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fehér Agyar
2020. december 24. 20:20
Ha reggel 8 óra előtt vásárolsz be a Tesco-ban, applikáció használat nélkül is elkerülöd a tömeget.
kizökkentidő
2020. december 24. 20:20
Letörne a keze a készítőnek, ha egy magyar alkalmazásnak magyar nevet adna?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!