A hirdetési piac szárnyalását letörte a koronaválság

2020. november 20. 12:12

A tavaly még szárnyaló magyarországi hirdetési piac szereplői a koronavírus-járvány miatt idén komoly visszaeséssel néznek szembe – derül ki a kelet- és közép-európai reklámpiacok folyamatait összefoglaló kiadvány, a CANnual Report 2020-as, csütörtökön bemutatott kötetéből.

2020. november 20. 12:12
null

A 15 ország független reklámügynökségeiből álló hálózat, a weCAN közleménye szerint a magyar ügynökségek arra számítanak, hogy éves bevételük 10 százalékkal marad el a 2019-es eredményekhez képest, míg a teljes kommunikációs szektor ennél nagyobb, 38 százalékos visszaesésre számít.

A médiafogyasztási szokások átalakultak a járvány miatt, felerősödtek az otthonról elérhető kommunikációs felületek. Ennek megfelelően az online és tévés platform sokat profitált a kialakult helyzetben, az eltöltött idő és a fogyasztók száma jelentősen nőtt ezeken a csatornákon.

A tavalyi eredményeket ismertetve közölték: Magyarországon 2019-ben valamennyi médiatípus reklámpiaca nőtt, 2 és 31 százalék közötti mértékben. A reklámköltés 13,04 százalékkal 807,5 millió euróra emelkedett.

A legnagyobb, 31 százalékos bővülést a digitális reklámpiacon lehetett tapasztalni, amelynek bevételei így elérték a 377 millió eurót. A szegmens bevételei elsősorban a globális szereplőkhöz kerültek. Tavaly a magyarországi online hirdetésekre költött reklámforintok 57 százaléka landolt a Google-nél, a Facebooknál és a többi nagy nemzetközi vállalatnál.

A televíziós reklámpiac visszafogottabban, de 2018-hoz képest újabb 6 százalékkal, 200 millió euróra nőtt.

A nyomtatott sajtós és a rádiós reklámpiac 2-2 százalékkal 126 millió, illetve 34,7 millió euróra bővült.

A közterületi reklámokra a hirdetők 3 százalékkal többet, 69,8 millió eurót költöttek Magyarországon 2019-ben.

A CANnual Report nemzetközi kitekintése szerint a Magyarországéhoz hasonló növekedési ütem jellemezte a teljes közép- és kelet-európai reklámpiacot az elmúlt öt évben.

A hirdetésekre fordított összeg nagysága ebben a régióban 2019-ben elérte a 15,2 milliárd eurót, ezt a folyamatot akasztotta meg a koronavírus-járvány, amely csak a március-májusi időszak alatt 19 százalékos visszaesést hozott a közép- és kelet-európai reklámpiacon a múlt év azonos időszakához képest.

A régió többi országában is hasonlóan alakultak a médiafogyasztási szokások, mint Magyarországon.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!