Nagyot zuhant a használt lakások ára a második negyedévben

2020. október 20. 15:48

A használt lakások 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, erre öt éve nem volt példa – közölte az ingatlan.com kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatain, illetve a saját adatain alapuló elemzésében.

2020. október 20. 15:48
null

Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint az éves csökkenés oka elsősorban a lakáspiacon is bizonytalanságot okozó koronavírus-járvány. Március közepétől április végéig a kereslet 10-40 százalékkal esett vissza éves szinten, a feladott hirdetések száma pedig 10-30 százalékkal csökkent azokban a hetekben az ingatlan.com adatai szerint.

Ebben az időszakban volt érvényben a kijárási korlátozás, így kénytelenek voltak engedni az árból azok, akiknek muszáj volt eladni az ingatlanukat – mutatott rá Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben. Hozzátette: még kérdés, mennyire lesz tartós az árcsökkenés, de újabb erőteljes drágulásra egyelőre nem lehet számítani.

Az ingatlan.com elemzése szerint a használt lakások az éves árcsökkenés ellenére

a 2015-ös szinthez képest 60 százalékkal voltak drágábbak az idei második negyedévben,

az előző negyedévhez képest 8 százalékos volt a csökkenés. Az új lakások ára éves szinten 1,4 százalékkal még növekedni is tudott.

Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint október első három hetében a használt lakások kínálata 8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a használt lakások iránti kereslet pedig 19 százalékkal mérséklődött.

Balogh László szerint a következő hónapokban változékony lesz a lakáspiac, ezen belül a használt lakások szegmense, mert a járvány alakulása még bizonytalan, másrészt az állami lakástámogatási rendszer bővítése miatt sokan kivárnak.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!