Csopak független polgármestere szerint értelmezhetetlenül magas összegért kelt el a csopaki kikötő

2020. október 22. 18:48

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által meghirdetett, szerda éjjel zárult elektronikus árverésen 889,87 millió forintért kelt el Csopak közforgalmú kikötője

2020. október 22. 18:48

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta, az MNV Zrt. zárt rendszerében zajló licit lezárása után leghamarabb jövő hét elején derülhet ki, ki a nyertes ajánlattevő.

Ambrus Tibor, Csopak független polgármestere az MTI-nek csütörtökön irreálisnak, értelmezhetetlenül magasnak nevezte a liciten kialakult végösszeget.

A licitet nem várt érdeklődés kísérte, amit az is jól mutat, hogy az utolsó pillanatokban is folyamatosan egymásra ígért három licitáló – tette hozzá.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) – amely tavaly került a Magyar Turisztikai Ügynökség által kezelt állami többségi tulajdonba –reorganizációs tervében négy közforgalmú kikötő eladása szerepelt. A helyi tiltakozások nyomán a hajózási társaság felajánlotta az érintett önkormányzatoknak, hogy eladás helyett hosszú távra bérbe adja számukra a kikötőket. Hárman elfogadták az ajánlatot, Csopakkal azonban nem sikerült egyezségre jutni, ezért hirdették meg árverésen az ingatlant.

Ambrus Tibor elmondta, a 2,8 ezer négyzetméteres terület egy közforgalom elől el nem zárható mólóból, és egy alig 2 ezer négyzetméteres, mintegy 50 méternyi partszakasszal rendelkező közparkból áll. Ezen a területen 2 százalékos a beépíthetőség, amit le is fed a kikötő pénztárépülete és vizesblokkja, a helyi építési szabály szerint a megengedett maximális beépítési magasság 4,5 méter. Az ingatlanhoz tartozó, 10-12 férőhelyes vitorláskikötő szerinte legfeljebb 20-30 férőhelyre bővíthető.

Emlékeztetett arra, hogy a BAHART-tal történt egyezkedések során mind a négy érintett önkormányzat felajánlotta, hogy megvásárolja az eladásra szánt kikötőjét az értékbecslők által megállapított legmagasabb áron, amely a kikiáltási ár alapjául is szolgált, de erre nem nyílt lehetőségük.

Ambrus Tibor sérelmezte, hogy míg a csopaki önkormányzat számára a közforgalmú kikötő fenntartásának kötelezettségével adták volna bérbe hosszú távra a kikötőt, a vitorláskikötő nélkül, addig a meghirdetett licit feltételei között már nem szerepel a közforgalmú kikötő üzemeltetése, csak a móló le nem zárhatósága.

Kollár József az MTI-nek azt mondta: a kikötő meghirdetése előtt Csopaktól semmiféle hivatalos írásos nyilatkozat, illetve ajánlat nem érkezett vásárlási szándékról.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!