Nem hagyja el a szerencse a Szerencsejáték Zrt.-t

2020. szeptember 02. 18:05

A koronavírus hatásai ellenére is magasabb lehet a tavalyinál a Szerencsejáték Zrt. idei árbevétele, mondta a társaság keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Czepek Gábor vezérigazgató

2020. szeptember 02. 18:05
null

A járvány a tavaszi hónapokban megnehezítette a cég gazdálkodását, hiszen a sportrendezvények elmaradásával a fogadási bevételek is visszaestek. Voltak olyan hetek, amikor 40 százalékkal esett vissza a forgalom. A júniusi elmaradás ugyanakkor már csak 9 százalékos volt, ezt követően pedig a tervezetthez képest többletet értek el, ismertette. Czepek Gábor hozzátette, hogy a bevételi eredmények az első három hónapban is meghaladták a várakozásokat.

A Szerencsejáték Zrt., mint fogalmazott, hamar túljutott a legnehezebb időszakon, de ehhez gyors és hatékony változtatásokat kellett bevezetnie. Döntöttek arról, hogy bővítik a játékok online elérhetőségét, és új játékfejlesztéseket vezetnek be, amellyel a digitalizáció, és a fiatalabb közönség felé nyitnak. E-sportokra már most lehet fogadni, míg az online sorsjegy ősszel, a virtuális sportjátékfogadás pedig várhatóan 2021 elején jelenhet meg a kínálatban, közölte a vezérigazgató.

Czepek Gábor kiemelte a hálózatvédelmi akcióterv eredményeit is. A Szerencsejáték Zrt. 5 milliárd forintot biztosított az értékesítési pontok fejlesztésére, amelyből az arculati elemek korszerűsítése mellett többek között wifivel, és bankkártyás fizetési eszközzel szerelték föl a partnereket. A cég az alvállalkozóin keresztül több tízezer ember megélhetését biztosítja, ezért a bevételi céljait nem adhatja föl, költségcsökkentés helyett korszerűsítéssel kell válaszolnia a kihívásokra, indokolta a bevezetett újításokat a vezérigazgató.  

A Szerencsejáték Zrt. tisztán állami tulajdonú társaság, tulajdonosi jogait 2018 augusztusa óta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter gyakorolja. Nettó árbevétele 2017-ben több mint 436 milliárd forint, 2018-ban csaknem 491 milliárd forint volt, miközben az adózott eredmény 18,75 milliárd forintról 21,56 milliárd forintra nőtt. A tavalyi beszámoló még nem jelent meg a nyilvános cégadatok között, de már novemberben közölték, hogy a 2019-es nyereség meghaladhatja a 25 milliárd forintot, 530 milliárd forint feletti árbevétel mellett.    

(MTI, fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. szeptember 04. 16:24
Apropó szerencse, egy összefoglaló a véletlenszerűségről és társairól. (Ok és okozat, valószínűség, kockázat, determinizmus, kiszámíthatóság, stb...) https://egyvilag.hu/temakep/017.shtml
kampman
2020. szeptember 03. 20:12
Kocsma, vallás, szerencsejáték, prostitúció. Ezekre mindig lesz igény, válságban meg különösen.
legkisebbek közül
2020. szeptember 03. 20:12
A lottó, a megnyerhető százmilliók, milliárdok sokak számára bálványt képeznek s vannak olyanok is, akik abban a reményt, a kitörés, feljebb emelkedés egyik adott esélyét látják. A Szerencsejáték eközben a bevételt kívánja növelni, akár azon áron is, hogy emberekre gyakoroljon manipulálva hatást? Vannak akik helyén tudják kezelni a dolgokat a szerencsejátékokkal kapcsolatban s vannak olyanok is, akik irányába függőségek alakulnak ki.
legkisebbek közül
2020. szeptember 03. 20:11
Merre mutat azon szándék, amikor akár hónapokon keresztül főnyereményt halmozunk, akár milliárdos alapot képezve, elhúzva sokak előtt a mézesmadzagot, mintha arra bárkinek is szüksége lenne a társadalomban, akár ahelyett, hogy többeket juttatnánk már nem milliárdos, de olyan nyereményekhez, amelyek nem bálványt képeznének az ember életében, luxust, többet, mint amire az embernek szüksége lenne, hanem segítő eszközt mind többeknek a mindennapok megéléséhez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!