Ötből két amerikai 2021-ig már nem is menne koncertekre

2020. szeptember 07. 19:05

Amikor a Morning Consult a korlátozások ideje alatt elkezdte követni az amerikai fogyasztók komfortérzetét, akkor stabilan nőtt azoknak a száma, akik úgy vélekedtek, hogy a közeljövőben biztonságosan visszatérhetnek majd a közösségi terekbe. Ez a nyár végére megváltozott.

2020. szeptember 07. 19:05
null
Takács Zsolt

A nyár végén egy kisebb zuhanás után a közvélekedés nem változott drasztikusan, ami nagyon rossz hír lehet azoknak a márkáknak, amelyek abban reménykedtek, hogy a fogyasztói szokások hamar visszaállnak a járvány előtti szintre, még a nyáron.

Az amerikaiaknak a nyár végére csak 31 százaléka mondja azt, hogy bátran étkezne étteremben.

Ez romlást jelent, ráadásul május óta ez a legalacsonyabb érték, ami akkor 41 százalék volt.

Június közepén a fogyasztói bizalom felívelő pályán volt olyan tevékenységek esetében, mint például a vidámparkba, bevásárlóközpontba járás. Ekkor a mért szint az áprilisi duplájára is felszökött.

Amint azonban a vírus június végén újra terjedni kezdett, az emberek is egyre kevésbé érezték biztonságban magukat a szabadidős tevékenységekkel kapcsolatban.

A kutatás szerint a republikánusok átlagosan kétszer annyira érzik magukat biztonságban egyes tevékenységek közben, mint a demokraták. A különbség augusztus közepén növekedésbe kezdett, azóta viszont a két mutató közeledik egymáshoz. A biztonságérzet a republikánusok között július közepén zuhant be, annak ellenére, hogy Trump ebben az időben még megkérdőjelezte a vírus komolyságát.

Augusztus elején a generációk közötti szakadék nőni kezdett,

az Y-generáció sokkal biztonságosabban érzi magát a legtöbb tevékenység esetében, mint az X-generáció vagy a boomerek.

Augusztus közepén a generációs szakadék csökkenésbe fogott egyes tevékenységeknél, miután az Y-generáció tagjainak biztonságérzete csökkent az étterembe, múzeumba, edzőterembe járás vagy épp a vakációzás esetében.

Az előbb bemutatott trendek rosszat jelentenek sok, nehéz helyzetben lévő szektornak. Öt amerikaiból kettő augusztus végére azt mondta, hogy egészen 2021-ig nem érezné magát biztonságban egy vidámparkban, koncerten vagy külföldi utazáson.

(Borítókép: MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!