Rekordmértékben zuhant a japán gazdaság a második negyedévben

2020. szeptember 21. 10:12

A japán GDP 28,1 százalékkal csökkent a második negyedévben – nagyobb mértékben a vártnál – a koronavírus miatt. A szakértők 27,8 százalékos zsugorodással számoltak egy hónapja.

2020. szeptember 21. 10:12
null

A koronavírus-járvány miatt az emberek otthon maradnak, az éttermek és üzletek üresen állnak vagy bezártak globálisan, a turizmus is leállt, ami mélyrepülésbe küldte a világ gazdaságát, és ez kihatott az exportfüggő Japánra is.

A növekedés visszaállítása prioritás lesz az országban, miután Shinzo Abe miniszterelnök egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről.

Egyes adatok azt mutatják, hogy a készpénzbevételek javultak és a fogyasztói kiadások, valamint az üzleti aktivitás is fellendülhet, ha sikerül lassítani a járvány terjedését. Az Oxford Economics szerint a fellendülés nagyon lassan megy végbe és

a jövőben rengeteg kihívás áll japán gazdasága előtt.

A második negyedévben negyedéves bázison a GDP 7,9 százalékkal csökkent az előzetesen várt 7,8 százalék helyett. Japán már az év első negyedévében recesszióba süllyedt, amikor a gazdaság 2,3 százalékkal csökkent éves bázison, a 2019 utolsó negyedévében tapasztalt 7 százalékos zsugorodást követően.

A belföldi fogyasztás nagyobb mértékben csökkent április és július között, mint tavaly. Ennek fő okozója a magánbefektetések csökkenése.

A kormányzati kiadások által vezérelt kereslet is jóval alulmarad a vártnál.

A korábbi miniszterelnök, Shinzo Abe deregularizációra és a hitelezés támogatására fókuszált. A laza monetáris politika azonban úgy tűnik, nem hozta el a fenntartható növekedést.

(Borítókép: MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!