Komolyan veszi a kormány a magyar multik építését

2020. szeptember 22. 12:17

Összesen 7,6 milliárd forint értékben 37 vállalkozás nyert támogatást a Magyar multi programban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn, a Magyar multi program oklevél átadó ünnepségén, Budapesten.

2020. szeptember 22. 12:17
null

György László elmondta, hogy közel 300 vállalkozás regisztrált a program első körében, közülük 104 felelt meg a szigorú belépési kritériumoknak, 87 menedzsmentinterjút folytattak le.

A támogatás intenzitása 45 százalékos,

az átlagos projektérték 456 millió forint,

az átlagos támogatás 205 millió forint volt.

A program egyik résztvevője volt a Florin Zrt., amely kézfertőtlenítőivel járult hozzá a koronavírus-járvány elleni védekezéshez – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiemelte: a Magyar multi program pont azon stratégiai célok megvalósításában segít, amelyek a magyar gazdaságpolitika alapját képezik.

A programra olyan vállalkozások jelentkezését várták, amelyek a jövőben akár nemzetközi nagyvállalattá fejlődve is tudnak kötődni Magyarországhoz, és magyar munkavállalókra alapozva tudnak hozzájárulni a térség felvirágoztatásához – mondta.

A program fontossága leginkább az elmúlt hónapokban volt érezhető – fejtette ki Szentkirályi Alexandra, aki szerint nem kell különösebben indokolni a kormány azon törekvését, hogy a magyar gazdaság és a vállalkozások megerősítését és ezen keresztül a magyar családok megerősítését tűzte ki célul.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés, a tavasszal tapasztalt nemzetközi kitettség azonban még inkább ráirányította az emberek figyelmét arra, hogy miért is fontos a stabil gazdaságpolitika, az hogy bizonyos stratégiai ágazatok magyar kézben legyenek, és hogy miért

fontos a hazai termékek, szolgáltatások vásárlása.

Ezek mind-mind együtt hozzájárulnak az ország fejlődéséhez és a magyar emberek életszínvonalának a növeléséhez – közölte.

Emlékeztetett, hogy a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként adó- és járulékkedvezményekkel, hatékonyságnövelő, illetve versenyképességjavító eszközökkel támogatta a vállalkozásokat, ezen túl munkahelyteremtő és -védelmi lépéseket tett az elmúlt tíz évben elért eredmények megvédése érdekében.

A munkavállalóikat megtartó cégek számára akár technológiafejlesztésre, akár környezetvédelmi és energiahatékonysági beruházásra lehetett pályázni több száz milliárd forintnyi keretösszeggel – sorolta a kormányszóvivő.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Da Vinci
2021. április 01. 20:24
Keress fel egy szemorvost, aztán egy tanárt, aki korrepetálna téged. Közben olvass sokat, tájékozódj.
B_kanya
2020. október 17. 15:42
Gattyán?
B_kanya
2020. október 17. 15:42
"- 42 milliárd forint turisztika (már kb. 1000 milliárdot kaptak az amúgy rekordévet záró vidéki szállodások, de még nem elég)" Tényleg?
nyugatiszél
2020. szeptember 24. 18:12
Magyar multik: 7,6 milliárd Közben hétfőn este, csak így mellékesen kiment 221 milliárd, olyan életbevágó tételekre, mint: - 42 milliárd forint turisztika (már kb. 1000 milliárdot kaptak az amúgy rekordévet záró vidéki szállodások, de még nem elég) - 11,5 milliárd sportakadémiáka - 2,6 milliárd Nemzeti Sportközpontokra - na még 1,2 milliárd további sporttevékenységre Nekem kezd úgy tűnni, hogy a Fidesz tudja, hogy veszíteni fog 2022-ben, és visz mindent, ami mozdítható. Közben a rekord alacsony 3 hónapos munkanélküli ellátás régen kifutott, és ezerrel nyomják a végrehajtók a kilakoltatásokat, hogy még a november 15-i moratórium előtt utcára tudjanak tenni mindenkit, akinek lakbér-elmaradása van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!