Krumpliautomatával védik a hazait a csehek

2020. augusztus 24. 22:08

Megkezdte működését a kontinens első burgonyaárusító automatája a csehországbeli Velhartice-ban, közel a német határhoz, írja külföldi lapok nyomán az Origo.

2020. augusztus 24. 22:08
null

„A krumpli automatikus értékesítésére szolgáló berendezést egy burgonyatermesztésről híres területen helyezték üzembe,
miközben maga a város egy vonzó turisztikai célpont is egyben az ott található kastély miatt.

Egy helyi mezőgazdasági társaság, a Vesa, őshonos fajták eladására használja a gépet. A cég 430 hektáron elsősorban burgonyát termeszt. A cseh média szerint a gép nagyon népszerű a turisták körében” – írja a lap.

„Aki vásárolni szeretne, be kell lépnie egy faépítménybe, be kell dobnia 30 koronát (kb. 400 forintot) a pénzbedobó nyílásba, amiért 2 kilogramm burgonya gurul a zsákba a falon keresztül elhelyezett csőből. Az ár vonzó, mert ugyanez a burgonyamennyiség egy prágai piacon a duplájába kerül. Naponta átlagosan 60 ügyfél használja a burgonya-automatát” – teszik hozzá.

A cseh piacon egyébként a burgonya 80 százaléka külföldről származik, ezért is alapvető fontosságú, hogy összekapcsolják a helyi keresletet a helyi kínálattal, piacot teremtve a helyi termelőknek – a helyi termékek vásárlása a gazdaságot és a környezetet is védheti.

(MTI Fotó: Varga György)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fehér Agyar
2020. augusztus 27. 23:34
Nagyon jó találmány. Egyetlen veszélye van. A belpesti momentumos fiatalok azt fogják hinni ezután, hogy a krumpli a csőből jön.
makám
2020. augusztus 27. 23:34
a rabló multiknál a harmad osztályú takarmányburgonya 250-350ft/kg. ha hétvége jön vagy valami munkaszüneti nap akkor +80-100ft.
felcsuti uzsoras
2020. augusztus 27. 23:34
nehogy azt hidd hogy a 200ft draga..itthon egy normalis fajta is 300nal kezdodik.. csak az akcios, dompingaras krumpli olcsobb ennel.
MayorAnna
2020. augusztus 27. 23:33
Nem lehecc könnyű eset...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!