Nagy fordulat jön a távmunka szabályozásában ősszel

2020. július 21. 13:32

A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint.

2020. július 21. 13:32
null

Közölte, a koronavírus-járványban nyert tapasztalatok alapján a távmunka számos területen bevált, és egyaránt előnyös a munkaadóknak és a foglalkoztatottaknak.

Mivel e megoldás segíti a munkahelyek védelmét és hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, széles körű egyeztetések kezdődtek a gazdaság szereplőivel a távmunka szabályainak módosításáról, a törvényi szintű változtatások már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek – olvasható a közleményben.

Bodó Sándor elmondta, a technika fejlődésének köszönhetően egyre népszerűbbek a nem hagyományos foglalkoztatási formák, amelyek jelentősége a vírushelyzet idején hatványozottan megnőtt.

A jogszabályi környezetnek igazodnia kell a gazdasági, társadalmi kihívásokhoz

és a munkaerőpiac változásaihoz, a távmunka szabályozása a foglalkoztatás növelése érdekében is időszerűvé vált – írták.

A tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése, a munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése, ami mindkét fél érdekeinek érvényesítését segítheti. A munkavégzés helye a munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon választhatóvá válna – tudatták.

A későbbiekben a távmunka akár részlegesen, a felek megállapodása szerint

a munkanapok egy részében is megvalósulhatna.

A szabályozás lehetőséget biztosítana arra, hogy a munkáltató távmunkavégzés esetén hozzájáruljon a munkavállaló költségeihez, a szükséges eszközök beszerzéséhez, akár kedvezményes adózási feltételek mellett. A cégeknek tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve érdemes a távmunka mellett dönteniük, amennyiben az nem jelent gátat a munkavállalónak feladatai elvégzésében – közölte az ITM.

A kormány elkötelezett a munkahelyek megtartása mellett, amelyet az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas munkajogi szabályozással is kész támogatni – áll a közleményben.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!