Áfacsökkentéssel és ártámogatással segítik a britek a vendéglátást

2020. július 08. 23:03

Jelentős áfacsökkentéssel és az éttermi étkezés árának közvetlen költségvetési támogatásával segíti a brit kormány a koronavírus-járványt súlyosan megszenvedő vendéglátó és turisztikai ágazat újraindulását – közölte szerdán a brit pénzügyminiszter.

2020. július 08. 23:03
null

Rishi Sunak, aki a londoni alsóházban ismertette a kormány átfogó gazdaságélénkítő csomagtervét, bejelentette: augusztusban az asztalnál elfogyasztott ételek és italok árából fejenként 50 százalékot, de legfeljebb 10 fontot (csaknem négyezer forintot) az állam fizet a programhoz csatlakozó éttermekben, kávézókban, pubokban és más olyan vendéglátóhelyeken, amelyek ételt szolgálnak fel.

A költségvetésből fedezett árengedmény augusztus minden hetében hétfőtől szerdáig érvényes, kiterjed a nem alkoholos italokra és a gyerekek fogyasztására is vonatkozik.

A támogatási kezdeményezéshez csatlakozó vendéglátóhelyek augusztusban hetente terjeszthetik be a pénzügyminisztériumnak a visszatérítési igényt a kedvezményes áron felszolgált ételek és italok után, és az árkiegészítés öt munkanapon belül a számlájukon lesz – mondta a brit pénzügyminiszter.

Hangsúlyozta: a brit vendéglátó ágazatban 1,8 millióan dolgoznak, és az ártámogatási program az ő munkahelyük védelmét szolgálja.

Angliában július 4-én nyithattak ki az éttermek, a pubok és más vendéglátóhelyek, amelyek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó kormányzati intézkedések miatt március vége óta nem fogadhattak vendégeket.

Londoni elemzői vélemények szerint azonban a brit vendéglátó ágazat kilátásai továbbra is komorak, nem utolsósorban azért, mert továbbra is be kell tartani az emberek közötti távolságtartás előírását, és a vendéglátóhelyeken a nyitás óta is csak asztali rendelésfelvétel és felszolgálás lehetséges, a bárpultoknál nem lehet sem rendelni, sem fogyasztani.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a szombati nyitás elé időzített tanulmányában közölte: számításai szerint ez azt jelenti, hogy

a brit pubok nyereségessége a szokásosnál több mint 75 százalékkal alacsonyabb lesz

mindaddig, amíg e korlátozások érvényben maradnak.

A vendéglátó szakma más előrejelzések szerint sem számíthat a forgalom gyors felfutására hosszú távon.

Az EY globális pénzügyi-üzleti tanácsadó cég 1017 fős brit fogyasztói mintán elvégzett vizsgálatában a válaszadók 73 százaléka azt mondta, hogy hónapokig, sőt évekig eltarthat, mire ismét rászánja magát a pubok felkeresésére. Az éttermek esetében 67 százalék nyilatkozott ugyanígy.

A brit pénzügyminiszter által szerdán ismertetett támogatási program mindazonáltal még további ösztönzőket tartalmaz, és kiterjed a turisztikai ágazatra is.

Rishi Sunak bejelentette, hogy a kormány jövő szerdától január 12-ig a jelenlegi 20 százalékról 5 százalékra csökkenti a vendéglátó és a turisztikai ágazat szolgáltatásaira kirótt áfát.

A pénzügyminiszter szerint ez önmagában 4 milliárd font (csaknem 1600 milliárd forint) értékű ösztönző csomagnak felel meg, amelynek több mint 150 ezer vállalkozás a kedvezményezettje, és célja 2,8 millió munkahely megvédése.

Sunak mindemellett bejelentette azt is, hogy a kormány ezer font térítésmentes juttatást ad minden egyes olyan munkavállaló után, akit a munkáltatók októberben sem bocsátanak el.

A kormány egy korábbi munkahelyvédő kezdeményezése alapján jelenleg a költségvetés fizeti a koronavírus-járvány miatt feladat nélkül maradt, de el nem bocsátott alkalmazottak bérének 80 százalékát, de ez a program októberben véget ér.

Az ezer font juttatás akkor jár, ha a vállalatok október és január között sem küldik el érintett munkavállalóikat.

Ez a program 9,4 milliárd fontba (3700 milliárd forintba) kerül akkor, ha a cégek a kormány által fizetett alkalmazottak mindegyikét október után is állományban tartják.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!