Csaknem félmillió kínai vállalat szűnt meg az első negyedévben

2020. április 07. 10:34

Csaknem félmillió kínai vállalat szűnt meg véglegesen első negyedévben, miután az új koronavírus-járvány térdre kényszerítette a világ második legnagyobb gazdaságát – írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

2020. április 07. 10:34
null

Cégbejegyzési adatok szerint több mint 460 ezer kínai vállalat szűnt meg az év első három hónapjában. Az összesítés magában foglalja azokat a vállalatokat, amelyeknek bevonták a működési engedélyét, valamint azokat is, amelyek maguktól szüntették be a tevékenységüket. Az export szektorban 26 ezer vállalat szűnt meg.

Ugyanebben az időszakban jelentősen lelassult az új cégalapítások üteme: mintegy 3,2 millió új céget jegyeztek be januártól márciusig, ami

29 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben.

A legtöbb új vállalkozást Kína hagyományos gazdasági központjaiban – köztük a dél-kínai Kuangtung tartományban – alapították, csaknem felük áruforgalommal vagy kiskereskedelemmel foglalkozik.

Távoli célok

A kínai központi vezetés ugyan kitart amellett, hogy el kívánja érni az idei évre kitűzött gazdasági célokat, de elemzők attól tartanak, hogy az első negyedévben a kínai gazdaság visszaeséssel zárhat. Ez első alkalommal fordulna elő 1976 óta. Emiatt közgazdászok vitatkoznak azon, hogy volna-e értelme célt kitűznie Kínának 2020-as bruttó hazai terméket (GDP) illetően.

Ma Csün, a kínai jegybank monetáris politikáért felelős bizottságának szakértője szerint

Pekingnek a járvány okozta bizonytalanság tükrében le kellene tennie a cél megjelöléséről.

Ma úgy vélekedett: még a 4 és 5 százalék közötti GDP növekedés is nehezen lenne teljesíthető, miközben a járvány az Egyesült Államokban és Európában tombol.

Jü Jung-ting, a Kínai Tudományos Akadémia közgazdásza ezzel szemben a gazdasági növekedés szükséges feltételének tartja a cél meghatározását, bár hozzáteszi: annak realisztikusnak kell lennie – írta a SCMP a Caixin kínai pénzügyi hírportálra hivatkozva.

A Világbank március végén a korábbi 6,1 százalékról 2,3 százalékra csökkentette előrejelzését

az idei kínai gazdasági növekedést illetően.

A célszámokat a kínai vezetés az eredetileg március elejére tervezett, éves parlamenti ülésen határozta volna meg, ám a járványra való tekintettel az ülést elnapolták, és máig sem tűztek ki újabb időpontot a megtartására.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!