Az uniós rekorderek között Magyarország a szegénység csökkentésében

2020. március 11. 10:02

2010 óta Magyarországon csökkent a harmadik legnagyobb mértékben a gyermekszegénység az Európai Unióban, mutatott rá Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke hétfőn az MTI-nek az EUROSTAT friss felmérését értékelve. Számításaink szerint a 16 év alattiakat tekintve Magyarország még jobb eredményt ért el és a második helyen áll.

2020. március 11. 10:02
null
Oláh Dániel

Az egyik legnagyobb csökkenés a szegénységben

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: 2018-ban az EU-ban a 18 év alattiak közel negyedét, pontosan 23,4 százalékát érintette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata. Legrosszabb adatokkal Románia rendelkezik, itt 38,1 százalékos arány, míg a legjobban Szlovénia áll 13,1 százalékkal a 2018-as adatok szerint.

A felmérés alapján Magyarország 2010-ben csak a 25. volt a rangsorban, tehát mindössze három országban volt nagyobb a gyermekszegénység, mint nálunk. Ehhez képest a mostani adatok szerint hét helyet javított Magyarország, rögzítette Rétvári Bence.

A KDNP alelnöke szerint ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest hazánkban csökkent a harmadik legnagyobb mértékben, több mint harmadával, 39 százalékkal a gyermekeket érintő szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázata. Kiemelkedő volt még a csökkenés Lettországban és Lengyelországban is, jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Az EUROSTAT adatai is visszaigazolják azt, hogy a kormány munkahelyteremtésre, adócsökkentésre és családtámogatásokra épülő politikája pozitív eredményekre vezet, állapította meg Rétvári Bence.

Kevesen csinálják Magyarországnál jobban

Magyarországon 2010 és 2018 között 15,6 százalékponttal csökkent a 16 éven aluliak körében a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata. 2010-ben az érték 38,7 százalék volt, de 2018-ra 23,1 százalékra esett, ezzel bekúszott az uniós átlag 24 százalékos értéke alá.

 

Feleannyi gyermek lát otthon munkába nem járó szülőt, mint 2010-ben

Ezzel párhuzamosan látható, hogy míg 2002 és 2010 között jelentősen nőtt az olyan háztartásban élő gyermekek aránya, akik nem látnak otthon munkába járó felnőttet, addig ezt a számot 2010 után gyorsan sikerült csökkenő pályára állítani, így az arány megfeleződött. A teljes foglalkoztatottság megteremtése is hozzájárul, hogy a gazdasági növekedés az egyik legfontosabb csatornán, a szülőkön keresztül eljusson a gyermekekhez.

(MTI, Makronóm)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Veernewl
2020. május 18. 13:59
Ajjaj, kiváncsi vagyok a Jákob-Vírusölő Szesz Ferenc és tsai. tengely véleményére!
Emmanuel Goldstein
2020. március 16. 15:00
Amíg Magyarország régiói az EU legszegényebbjei közt vannak, minden felzárkózási szólam csak üres süketelés: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_European_regions_by_GDP
nemecsekerno_007
2020. március 16. 15:00
Kizárt. Fake news. A koronavírus miatt van. :)))))))
bunko_jobbos
2020. március 16. 15:00
Minden szuper, szep es jo, ezt nem is ragoznam tovabb. Ami erdekes, hogy meg mindig 7,5%-a a gyerekeknek olyan haztartasban el, ahol senki sem dolgozik. Pedig megfeleztuk ezt a szamot az elmult evekben. Kivancsi lennek, hogy ez mennyi mindjuk Ausztriaban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!