Ne bízz a piacokban

2019. február 10. 13:20

A pénzügyi piacok olyan emberekkel segítenek nekünk kereskedni, akik még meg sem születtek.

2019. február 10. 13:20
Roger E. Farmer

„A hatékony piacok hipotézisének két eleme van.

Az első az, hogy nincs ingyenebéd. Ha nincs valami belsős információnk, akkor lehetetlen jobbnak lenni a piacoknál, kivéve, ha egyszerűen szerencsénk van. Ez szinte biztosan helyes állítás, bár ezt is vitatják néhányan.

A másik elem, hogy az árak helyesek, amely szerint a pénzügyi piacok hatékonyan osztják el a tőkét időben. A hatékonyság azt jelenti, hogy nincs olyan kormányzati beavatkozás, amellyel javítani lehetne ezen és mindannyiunkat még jobb helyzetbe lehetne hozni. A radikális szabadpiaci álláspontok ellenére ez szinte biztosan téves. A tanulmányom elmagyarázza, hogy miért.

A pénzügyi piacok olyan emberekkel segítenek nekünk kereskedni, akik még meg sem születtek. Ha veszünk egy részvényt és húsz évvel később eladjuk, nagy eséllyel a vevő nem is élt akkor, amikor mi a részvényt megvettük. Ha hosszú távra veszünk egy részvényt, arra fogadunk, hogy a vevő, húsz év múlva többet fizet majd, mint amit mi fizettünk a részvényért. És a vevő is épp így gondolkodik a távoli jövő más potenciális vevőiről. A soha véget nem érő piaci tranzakciók láncolata önbeteljesítő jóslatokat eredményez, amelyek fellendülések és összeomlások távolról sem hatékony sorozatához vezetnek.”

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!