Szijjártó: Ötszáz új munkahelyet létesített a FAG debreceni beruházása

2019. január 16. 17:36

A külügyminiszter az átadó ünnepségen kiemelte, hogy tavaly több mint 17 ezer új munkahely jött létre a beruházások nyomán, az átlagfizetés ezeken a munkahelyeken 420 ezer forint volt.

2019. január 16. 17:36
null

Az FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára 500 új munkahelyet hozott létre Debrecenben, a beruházást a magyar kormány 3,16 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segítette – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Schaeffler csoporthoz tartozó vállalat új gyártócsarnokának átadó ünnepségén szerdán Debrecenben.

A miniszter beszédében kiemelte, hogy Magyarország 2018-ban külgazdasági rekordot ért el. Tavaly 98 nagyberuházás valósult meg, illetve kezdődött el az országban, összesen 1380 milliárd forint értékben. Hozzáfűzte hogy ezek majdnem egyharmada Debrecenbe érkezett, ami jól mutatja a város vezetői és parlamenti képviselői munkájának a sikerét.

Az elmúlt évben több mint 17 ezer új munkahely jött létre a beruházások nyomán, az átlagfizetés ezeken a munkahelyeken 420 ezer forint volt, ami 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban létrejött munkahelyek fizetési átlagát – részletezte Szijjártó Péter.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2019. június 23. 02:09
A legjobb helyre írtad.
balbako_
2019. március 15. 08:20
Ejrópa segícscs!
3M..
2019. február 20. 11:12
A kormány a nemzetközi nagytőke feltétel nélküli kiszolgálója. A multi támogatását pedig ezúttal is a magyar adófizetőkkel fizettették. Szebb Jövőt!
Jason Bourne
2019. január 18. 22:35
Hanyatló nyugat alatt nem a multinacionális cégeket kell érteni, hanem az identitását feladó, nihilista társadalmat és politikai vezetést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!