NAV: 250 millió forint adót próbált eltitkolni egy szójaimportőr

2019. január 02. 21:31

Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

2019. január 02. 21:31

A NAV munkatársai felfigyeltek egy főtevékenységként számítógépes programozással foglalkozó cégre, mert a vállalkozás forgalma kiemelkedően megnőtt. Csak az Európai Unió területéről fél év alatt, több mint 940 millió forint értékben szerzett be árut. Az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) adatok alapján a vállalkozás 266 alkalommal hozott be ömlesztett szójadarát. Az unión belüli élénk gazdasági tevékenysége bevallásaiban nem jelentek meg, ami ellentmondott az ekáer adatoknak.

Ez a bevétel eltitkolásának olyan szándékos és súlyos esete, ami önmagában is elég, hogy a NAV biztosítsa a költségvetésnek okozott kárt – olvasható a NAV közleményében.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2019. július 17. 00:31
https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwjb55GPiN7fAhUMhaYKHeSIDGYQyCkwAHoECAoQBQ&url=https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3D2VsPWWiI_s0&usg=AOvVaw0wRcEHu0RJ7PvDVcoFsEax
luisbathhelena
2019. január 08. 15:16
Engem inkább az izgat: GMO mentes szója volt vagy GMO-s?
Himalája
2019. január 05. 16:42
En úgy tudom, hogy amit valaki vásárol az nem bevétel, hanem kiadás. Furán van megírva ez a cikk.
Akitlosz
2019. január 05. 16:37
"NAV: 250 millió forint adót próbált eltitkolni egy szójaimportőr" Bezzeg a multik nem csinálnak ilyesmit! Mert tőlük az állam messze nem is vár(na) annyi adót, mint a magyaroktól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!