Benkő Marianna: Már nem csak space fantasy van

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Benkő Marianna (makitra) blogger.

*

2008 óta foglalkozom a hazai sci-fivel, ez idő alatt voltak aktívabb és kevésbé mozgalmas időszakaim. Annak idején az intergalaktika.hu-n kezdtem, ami a Galaktika azóta már megszűnt közösségi portálja volt. Akkoriban elég aktív volt a közösségi élet a hazai SF-ben, amit főleg fórumokon és blogon lehetett követni. Én megelégedtem az IG-vel, ahol szinte az összes magyar SF-fórumos és sok új ember is regisztrált. 2008-2011 volt talán az az időszak, amikor ez a szféra igazán pörgött, utána lecsengtek a nagy fórumozások, nagyjából minden átkerült a Facebookra és újabban a Moly.hu-ra.

Mi változott ezen időszak alatt? Mikor belekerültem, nagyjából két nagy szcénára lehetett bontani a hazai SF-et, ez nagyjából ma is él. Az egyik: korábban az SFmag köré, ma talán a Moly.hu-n szerveződő társaság (a tagság jórészt ugyanaz, de az SFmag, véleményem szerint, mára elvesztette azt a véleményformáló erejét, ami az indulásakor megvolt – de legalább is nagyon meggyengült), akiket progresszívebbnek lehet nevezni –legalábbis követik és olvassák a legfrissebb külföldi és hazai megjelenéseket, fontosnak tartják, hogy a tematika ütőerén tartsák az ujjukat. A másik „banda” az Avana baráti kör. Főleg azok a szervezők és írók, akik még Kucka Péter szárnyai alatt, vagy a ’90-es évek vadkapitalizmusában kezdtek foglalkozni az SFF-fel. Közülük kerülnek ki az Avana alapítói és tagjai, valamint a Galaktika köré szerveződő „szellemi műhely”, írókkal és kiadós emberekkel.

Annak idején a legnagyobb problémát abban láttam, hogy a két csoport jórészt nem tudott egymással kommunikálni, részben régi sérelmek (a múlt ködébe vesző pletykák), részben eltérő felfogás okán. Többek között ezért sem sikerült soha megújítani a Zsoldos Péter-díjat, sem kicsit fejleszteni a HungaroConon etc. Ez a helyzet mára annyiban változott, hogy a második csoport jórészt nem aktív, maximum a Galaktikát lehet, mint kiadót, ismerni; az Avana tevékenysége jórészt kimerül a vicc kategóriában (lásd az idei HCon). Ami ezzel kapcsolatban a legszomorúbb, az az, hogy az utóbbi évek legprogresszívebb kiadója, az AdAstra gyakorlatilag ennek az urambátyám bandának a körébe került… De, tegyük hozzá, érdemi párbeszéd ennek ellenére sincs a két csoport között, aminek persze megvannak az előnyei, de a hátrányai is.

Alapvetően úgy gondolom, hogy a közösségi élet jó abban az értelemben, hogy Pesten van egy kemény mag, akik rendszeresen találkoznak, beszélgetnek az SF-ről. Viszont a Moly.hu-n nagyon jó beszélgetések vannak, aktív az információcsere, könnyű kapcsolatokat kialakítani. A személyesség csak Pestre igaz, vidéken nem igazán vannak olyan nagyobb közösségek, legalábbis én nem tudok róla, ahol rendszeresen SF-ről lenne szó. Annak idején Szegeden volt a Szefantor, de nem tudom, ez működik-e még egyáltalán. Ahhoz képest, hogy a rendszerváltás előtt mekkora klubélet volt (persze csak elmondások alapján tudom), ez teljesen leépült – nyilván ennek társadalmi okait nem kell elemezni.

Kiadói téren is rengeteg változás történt. Nagyon örülök annak, hogy több kiadó vállalkozik SFF megjelentetésére. Ráadásul többen elég profin szinten, gondolok itt az Agavére, a Fumaxra, a GABOra. A három kiadó profilja között persze jelentős eltérések vannak, de alapvetően követik a friss külföldi megjelenéseket, és igyekeznek minőségileg jó köteteket (persze, ez szubjektív, egyik esetében sem fordul elő, hogy minden könyvük tetszik) kiadni, vállalható kivitelben. A Delta Vision az én olvasatomban inkább egy szűk, régi rajongói bázisnak termel, ritkán vannak engem érdeklő regényeik.

A Galaktika/Metropolis Media kiadási struktúrája messzi van a profizmustól, az „amire jut pénz/tudunk pályázni, azt adjuk ki”-rendszer (ja, és a jogdíjak is olyan bonyolult dolgok!) ritkán eredményez értékelhető minőséget, de néha sikerül egy-egy jobb könyvnek kiemelkedni a szartengerből. Aki még számít a piacon, az a Könyvmolyképző, de a YA-tematika miatt csak elég szűk szegmensben – éppen emiatt a „komolyabb” köteteik (itt most inkább a Varga Beára gondolok, más szerzőik eddig hozzám sem jutottak el) nem feltétlenül érnek el akkora olvasóközönséget, amit megérdemelnének adott esetben. Esetenként az Európa vagy más mainstream kiadó is kirándul a szférába, de ez annyira esetleges, hogy szerintem lényeges hatással nincsenek.

Ha összeszámolom, akkor hat kiadót soroltam fel. Nekik abban az értelemben is van hatásuk, hogy zömmel náluk jelennek meg hazai szerzők művei. Az elmúlt években kialakult egy viszonylag stabil írói kör, akik megjelennek ezeknél a kiadóknál és jó minőségű könyveket írnak. Ők már legtöbbször követik a nemzetközi trendeket, új témákat, friss levegőt hoznak a hazai, régebben inkább csak a space fantasy által uralt SF-térbe. Ez mindenképpen előrelépés. Folyamatosan jelennek meg új szerzők, akik esetében a minőség mindig kérdéses, de nagyon jó friss próbálkozásokba is bele lehet futni, elég csak Moskát Anitáról beszélni. Szerintem jó dolog, hogy a kiadók mernek kísérletezni új szerzőkkel is, csak az előszűrést kellene jobban elvégezni (itt a szintén beugrós Athenaeumnál érdemes lenne vizsgálódni).

Amiben még mindenképpen látok előrelépési lehetőséget, az a hazai női szerzők helyzete. Ha végiggondolom, persze, sok kiadó ad ki női szerzőt mind scifiben, mind fantasyben. Ugyanakkor azt nem látom, hogy ugyanahhoz a közönséghez el tudnak érni, mint a férfi szerzők könyvei. Ebben persze biztos van szerepe a témáknak, bár nem látom, hogy a női és férfi szerzők témái annyira különböznének egymástól – viszont az, hogy ennek ellenére egy átlag olvasó mit gondol, az más kérdés. Az viszont biztos, hogy felnőtt egy olvasó-generáció, akit már nem az érdekel, hogy ki ír, hanem hogy hogyan ír – egy jó könyv sikeres lehet a szerző nemétől függetlenül.

De az is biztos, hogy ritka az, hogy egy női zsánerszerző könyvéről a mainstream média tudósít – míg Pék Zoltán szerintem gyenge első regényéről sok helyen lehetett olvasni, hol lehet látni Gaura Ágnes elemzéseket? Persze, itt lehet vitatkozni a kiadók marketingerején át a könyvek minőségéig, de az biztos, hogy a mai napig nincs női Zsoldos Péter-díjas, érjen bármi keveset a díj. Szerencsére a helyzet változóban; talán nem véletlen, hogy a hazai kiadás talán legjobb szerkesztője nő, mert Kleinheincz Csillánál hozzáértőbb, olvasottabb és tájékozottabb kiadómunkatárs véleményem szerint nincs.

Szóval úgy gondolom, sok pozitív változás zajlott mostanában. Amit még mindenképpen hiányolok, az a zsáner irodalmi elismerése – gyakorlatilag nincs senki olyan, aki tényleg értő módon fordul az SFF-hez, ismeri annak történetét, képes érdemben, kontextusban véleményt mondani a művekről. Amit anno Sárdi Margit elkezdett, annak nincs érdemi folytatása. Egy jó szakmai közegre lehetne támaszkodni a művek értékelésének vagy akár díjazásánál.

*

A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.