Bayer Zsolttal kampányolnak az amerikai Kongresszusban az európai antiszemitizmus ellen

2016. október 08. 09:56

Az amerikai képviselőház egy kétpárti munkacsoportja Bayer Zsolt kitüntetését említi az Európában erősödő antiszemita tendenciák példájaként. A demokrata és republikánus honatyák Bayert „antiszemita írónak” nevezik és kifogásolják, hogy a magyar állam antiszemita hangok erősödését támogatja.

2016. október 08. 09:56

Az USA képviselőházának kétpárti, antiszemitizmus elleni harcért felelős munkacsoportja az európai antiszemitizmus elleni törvényjavaslatukban egyedül Bayer Zsolt kitüntetését említik fenyegető példaként – írta meg az Index. Samantha Powel ENSZ-nagykövet arról is beszélt, hogy az antiszemitizmus gyakran a menekültellenességgel is párosul.

„Antiszemita hangokat és üzeneteket felerősítő kormányok, mint például azok a magyar vezetők, akik egy tekintélyes állami díjat adtak az antiszemita írónak, Bayer Zsoltnak...” – idézi a lap az amerikai honatyákat.

A képviselők munkacsoportja korábban a székesfehérvári Hóman-szoborral kapcsolatosan emelt szót, azt kifogásolva, hogy a magyar állam támogatja az antiszemita hangokat, ahogyan most is ez történt szerintük Bayer Zsolt lovagkereszttel való kitüntetésével. 

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2017. május 20. 16:07
Egy zsidó-lobby csport persze , hogy ellenségeket keres...
atila68
2017. április 09. 12:54
Ennyire vannak képben. Ennyire vehetőek komolyan az USA megmondói.
tango47
2017. március 01. 18:26
Azt imádom bennük, hogy ilyen jól-tájékozottaj. Vajh ki adja az écákat? Nem kell hozzá nagy fantázia....
balbako_
2017. február 14. 18:32
Akkor lassan irodalmi Nobel díjra is lehet jelölni Bayer Zsoltot, ha Amerikában az ő műveivel kelnek, fekszenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!