A Tesla új vetélytársat kapott

2016. január 05. 12:12

Ezer lóerős a FFZERO1, a Faraday Future új elektromos autója. A cég kínai finanszírozással a háttérben akarja Elon Muskot megszorongatni. Erre esélye is van a forradalmi moduláris akkumulátor technológia használatával.

2016. január 05. 12:12
Tamara Warren

A CES legnagyobb durranása az autóiparban a Faraday Future elektromos autójának bemutatkozás volt. Ugyan eddig is lehetett hallani a cégről, de kósza híreken kívül semmi már érdemleges nem derült ki rólak, csak az, a Tesla pozícióját akarják majd meghaladni. Most minden kiderült, egy futurisztikus dizájnnal rendelkező 1000 lóerős gépjárművet mutattak be, ami 3 másodperc alatt tud 100 km/órás sebességre gyorsulni, és 320 km/órával is tud száguldozni akár az utakon.


A nagy technológiai trükk nem is ezekben a paraméterekben rejlik, hanem a forradalmi akkumulátoros megoldásban, a „battery string”
 azt jelenti, hogy egymás után sorba tudunk cellákat rakni a kocsiba modulárisan, kiegészítve azokat, vagy kicserélni, ha szükséges. Mire jó ez, attól függ városban vagy nagyobb túrákra akarjuk használni kell a cellákat bele helyezni, illetve a gyártás során is többféle kialakításban lehet használni a kocsikat. A mostani bemutató példány ugyan összkerék-meghajtású országúti cirkálónak van kikiáltva, de nyilván a kereslet és kínálat alapján lehet összelegózni majd mindenféle változatot, hiszen nincsenek annyira megkötve a mérnökök ezzel az aksis megoldással, mint a Tesla-nál.
 
 
Persze, hogy a Tesla-t meg is verjék a piacon látni is kell, hogy fog a hétköznapokban működni ez a megoldás. Ugyan 18 hónapja alapították a céget, gyorsabban, mint Elon Musk és erre nagyon büszkék is, de volt egy kis agyelszívás is a cégnél, hogy ilyen fürgék lehettek. Nagy gyártók, mint a Volvo és BMW, de még a Tesla-tól is szereztek emberi erőforrást okosan a Faraday Future HR-esei. Amúgy pont Las Vegasban fognak egy hatalmas gyárat is működtetni a közeljövőben 335 millió dolláros befektetéssel. Sajnos a bemutatón sem időpontot, sem árat nem közöltek, hogy mikor fognak ilyen újfajta elektromos járgányok az utakon suhanni. De mivel mindenki 2018 közepére tervezi a nagy gépjármű forradalmat (nemcsak az elektromos, hanem az önvezető autók megjelenését is), talán sikerül ezt majd be is tartaniuk. Igaz addig még Elon Musk is sok minden újdonsággal előrukkolhat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!