Nemzetközi turnéra indul a Csárdáskirálynő

2016. január 05. 07:48

Négy európai és egy ázsiai magyar kulturális intézetet magába foglaló nemzetközi turnéra indulnak Kálmán Imre legnépszerűbb műve, az idén száz éve bemutatott Csárdáskirálynő dalai a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában.

2016. január 05. 07:48

A Balassi Intézet közlése szerint a centenárium alkalmából a Csárdáskirálynő a Balassi Intézet budapesti központjában debütál január 7-én Lévai Enikő, Szendy Szilvi, Dolhai Attila és Szabó Dávid szereplésével, valamint a Budapesti Operettszínház Zenekarának kvintettje részvételével. Az előadás első külföldi állomása a bécsi Ferien Messén lesz január 16-án, három nappal később, január 19-én pedig a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium koncerttermében is láthatják a produkciót az operettrajongók Lukács Anita, Szendy Szilvi, Vadász Zsolt és Peller Károly tolmácsolásában. Moszkvában a Csajkovszkij Konzervatórium női szimfonikus zenekara működik közre Zsarko Xénia vezényletével.

 
Január 22-én a horvátországi Varasdon Fischl Mónikával, Kékkovács Marával, Vadász Zsolttal és Szabó Dáviddal találkozhat a közönség, majd az európai helyszínek sorát Brüsszel zárja február 8-án, ahol Lévai Enikő, Dancs Annamari, Dolhai Attila és Laki Péter lép fel a Balassi Intézet – Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatának épületében. Végül a produkció igazi különlegességként Indiában is bemutatkozik, ahol a Balassi Intézet – Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban Fischl Mónika, Dancs Annamari, Vadász Zsolt és Szabó Dávid vendégjátéka zárja a turnét március 27-én – olvasható a közleményben.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!