Megnyílt a Magyar Animáció 100 kiállítás

2015. november 10. 13:21

Megnyílt a Balassi Intézet bukaresti központjában a Magyar Animáció 100 című kiállítás, amely a magyar animáció elmúlt évszázados történetét eleveníti fel.

2015. november 10. 13:21

A Magyar Művészeti Akadémia kiállítását Répás Zsuzsanna, az intézmény Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője és Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója nyitotta meg. A tárlatot a hétfőn kezdődő bukaresti 9. Magyar Filmhét keretében mutatták be. Répás Zsuzsanna elmondta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) először vesz részt a bukaresti Magyar Filmhéten.„Fontos, hogy megmutassuk egymásnak értékeinket, régi és legújabb eredményeinket, (.) hogy a művészet univerzális nyelvén mondjuk el gondolatainkat, problémáinkat, mert meggyőződésem, hogy így jobban meg fogjuk érteni egymást a hétköznapokban is” – mondta a főosztályvezető. Hozzátette: különösen alkalmas erre a mai világban mindenhova eljutó filmművészet, főleg az animáció, amelyhez sokszor fordítás sem szükséges.

 
A Pesti Vigadóban februárban bemutatott kiállításon az érdeklődők megismerkedhetnek egyebek mellett a magyar animáció kezdeteivel, Kató-Kiszly István 1914-es trükkfilmjeivel, valamint az olyan nagy sikereket arató rövidfilmekkel, mint az Oscar-díjas A légy, amely Rófusz Ferenc műve, de találkozhatnak a magyar animációnak az elmúlt 25 évben keletkezett sikeres alkotásaival is. Kósa András László elmondta, hogy Magyarország határain kívül Bukarest az első város, ahol bemutatják a kiállítás teljes anyagát, részleteiben látható volt már Milánóban és Tokióban is. A rendezvényen a szervezők ismertették a 9. Magyar Filmhét programját: a 23 eseményt tartalmazó fesztivál központi témája a magyar animáció.
 
A bukaresti filmhét meghívottja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. Iulian Margelatu, a magyarországi fesztivál munkatársa az MTI kérdésére elmondta, hogy a Magyar Filmhéten a közönség a kecskeméti szemle idén díjakat kapott alkotásaiból láthat válogatást. Iuliana Balan, a Magyar Filmhétnek otthont adó Román Parasztmúzeum képviselője örömét fejezte ki, hogy Románia egyik leglátogatottabb múzeumának moziterme adhat otthont immár hatodik éve a Magyar Filmhétnek. Balan megállapította, hogy 2010 óta egyre növekszik és gazdagodik a seregszemle, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is folytatják a Balassi Intézettel az együttműködést. A november 9. és 15. között zajló bukaresti 9. Magyar Filmhéten a dokumentum-, animációs- és rövidfilmek mellett tíz nagyjátékfilmet vetítenek. A fesztivál hétfőn este Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjével kezdődik.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!