Így alakul át a városligeti Liget Budapest projekt

2015. október 30. 13:34

A kezdeti elképzelésekhez képest sok mindenben módosul, de megvalósul a Liget Budapest projekt, amiről a napokban kormánydöntés is született. Baán László pénteken részletesen beszélt arról, mi került ki és mi került bele a nagyívű városligeti fejlesztésekbe. Ami biztos: nem lesz sem építészeti, sem fotográfiai múzeum a Dózsa György úton, visszaépítenek viszont egy szecessziós színházat, a Néprajzi Múzeum terveire pedig új pályázatot írnak ki. A Hősök tere hosszú évtizedek után újra zöldfelületet kap majd.

2015. október 30. 13:34

Az elmúlt hosszú hónapokban sok minden változott a Városliget újjászületését ígérő, rendkívül nagyívű Liget Budapest projekt körül, melynek Baán László a miniszteri biztosa. A sokfelől érkező támadások kereszttüzében egy időben mintha bizonytalanná vált volna az egész projekt sorsa – de aztán október 20-án mégis kormánydöntés született a Liget Budapest megvalósulásáról, igaz, több ponton is jelentősen módosultak az eredeti elképzelések. Baán László péntek délelőtt részletesen beszélt erről a sajtó képviselőinek.

Baán László elmondta: 2011 ősze óta, immár négy éve felügyeli és irányítja biztosként a Liget Budapest projektet. Az elmúlt hónapokban számtalan kísérlet történt az egész elképzelés újragondolására, de némelyikről aztán kiderült, hogy ezek nem alternatívaként működnek, hanem a Liget program kiegészítéseként. Ennek elemeit a kormány október 20-i döntése véglegesítette, így eldőlt, hogy a projekt megvalósul –több változtatással.

Nem lesz építészeti, fotográfiai és Ludwig Múzeum a Ligetben

Az eredeti tervekkel ellentétben az elmúlt évtizedek kortárs művészetét gyűjtő, magánalapítvány által működtetett Ludwig Múzeum nem kerül a Városligetben felépítendő Új Nemzeti Galéria épületébe, amely ezzel mintegy 20 százalékkal kisebb és kivitelezési költsége is alacsonyabb lehet. A LuMú marad a MüPában a Duna partján. 

További fontos változás, hogy a Dózsa György út mentén, az egykori felvonulási térségben elhelyezkedő Ötvenhatosok tere mellé nem épül fel az építészeti és a fotográfiai múzeum két "kocka" tömbje. Jelen állás szerint mindkét intézmény kikerül a Liget Budapest projektből. A jelenlegi építészeti gyűjtemény révén az örökségvédelemmel foglalkozó Forster Központhoz kapcsolódó leendő építészeti múzeumnak az illetékesek elkezdték keresni az új helyszínt, ami Baán szerint bárhol elképzelhető a fővárosban. A magángyűjteményként és nagyrészt az OTP szponzorálásával működő, jelenleg Kecskeméten elhelyezett fotográfiai múzeum sem épül meg jelen állás szerint a Városligetben. Baán szerint ugyanakkor a várhatóan sok érdeklődőt vonzó fotográfiai múzeum végül akár a Városliget környékén is kiköthet.

Új Néprajzi Múzeum-terv jöhet, visszaépül a Városligeti Színház

Sok vitát váltott ki az új Néprajzi Múzeum valóban nem túl fantáziadús terve is. Ami bizonyos: a régóta szükséges új épületre új tervpályázatot írnak ki, viszont a nyílt pályáztatás helyett meghívásos nemzetközi pályázatra kerül majd sor. A múzeum épülete a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkáról feljebb kerülhet a Műcsarnok háta mögé. 

Helyére, a Városliget sarkára pedig újra felépíthetik az egykori Városligeti Színház szecessziós ékszerdobozát, ami ugyan a háborúkat túlélte, de 1952-ben a felvonulási terület kialakítása miatt elbontottak. A tervrajzai azonban fennmaradtak, így hitelesen helyreállítható – közölte Baán László, hozzáfűzve: a színházi funkciót régóta tervezték a Ligetbe, mert a történelmi előzmények után hiányzott a tervezett családi élményparkjellegből. Az elsősorban családi és gyermekelőadások otthonának szánt teátrum fenntartója a Városliget Zrt. lesz, szakmai együttműködő partnere pedig a Kolibri Színház.

Ilyen lehet majd a Magyar Zene Háza a Vajdahunyadvár közelében

Felépül az Új Nemzeti Galéria és visszaépül a Közlekedési Múzeum kupolája

Baán László elmondása szerint a Liget egyik tengelye a Dózsa György út mentén, a másik pedig a Városligeti fasor meghosszabbításaként jön létre. Nagyjából utóbbi mentén épül majd fel a Magyar Zene Háza japán tervek alapján, a közelében pedig – a Petőfi Csarnok helyén – az Új Nemzeti Galéria. A Közlekedési Múzeum pedig újra visszakapja elbontott emeletét és a múzeumhoz eredetileg csatlakozó, impozáns századelős kupolacsarnokot is.

A Galéria új épülete kapcsán heteken belül eldől az is, hogy a Petőfi Csarnok helyére építendő múzeumot a norvég Snøhetta vagy a japán SANAA tervezheti-e. (Cikkünk illusztrációja a SANAA terve a Galéria új épületére)

Az első lépcsőben, 2018 tavaszára készül el a Magyar Zene Háza és a Közlekedési Múzeum rekonstrukciója, a Szépművészeti Múzeum felújítása, valamint a Szabolcs utcában a 30 ezer négyzetméteres Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, 2019 nyarára pedig a projekt többi eleme.

Két lépcsőben születik majd újjá az újraszervezett Szépművészeti-Nemzeti Galéria komplexum. A Szépművészeti mai épületébe 2018 tavaszára a Magyar Nemzeti Galériával (MNG) egyesített 1800 előtti gyűjtemény költözik be; míg a Szépművészeti 1800 utáni műtárgyaiból az Új Nemzeti Galéria elkészültéig az MNG mostani épületében, a Várban látható majd válogatás. A felújítás után a Szépművészetiben a mélyföldszinten jön majd létre egy nagy időszaki kiállítótér, de elképzelhető, hogy a Dór csarnok is ilyen funkciót kap.

Baán László beszámolója szerint a kormány döntött a Vajdahunyadvár műemléki rekonstrukciójáról is, az épületbe azonban csak úgy lenne elhelyezhető bármilyen új funkció, ha az ott jelenleg működő Magyar Mezőgazdasági Múzeum új otthont kapna. Erre majd csak évek múltán lát esélyt.

Megszűnik az autóforgalom, bezöldül a Hősök tere

Mint Baán közölte, hamarosan kiírják a tájépítészeti pályázatot is, melynek szempontjairól már megállapodtak a Magyar Építész Kamara Tájépítészeti tagozatával. A pályázat során a Kós Károly sétánynál már elterelt forgalommal számolnak – most hétköznapokon 10-15 ezer autó halad át a Ligeten –, de az elterelés részleteit a fővárosnak és a BKK-nak kell kidolgoznia. A kiírásban benne lesz egy kivilágított, két kilométeres futókör és egy új, nagy, kivilágított játszótér is.

Jelenleg legalább 2500 autó parkol a Ligetben, nemcsak az Ötvenhatosok terén, hanem az Állatkerti körúton és más belső utak mentén is - hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos. A felszíni parkolás kiváltására három nagy mélygarázs épül: az Ötvenhatosok tere alatt, az Állatkert mellett, valamint a Közlekedési Múzeum és az Új Nemzeti Galéria között, összességében 2000 férőhellyel, a buszparkoló pedig a Vágány utcába kerül.

Baán László a Nyugati pályaudvarhoz futó sínek menti területet fejlesztő Nyugati projekttel kapcsolatban megjegyezte, hogy az nem a Liget program része, még akkor sem, ha annak meghosszabbításaként jön létre. A sínpárok felszabadításával, talajcserével ott mintegy 8 hektáros területet lehet nyerni új épületek és zöldfelületek számára.

Ilyen volt a Hősök tere 1938 előtt

A Hősök tere, amely az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus óta teljesen le van kövezve, a következő években szintén megújulhat majd. Első körben a húszas-harmincas évekbeli korszakát felidézve részben újra zöldfelületet és vízmedencéket kaphat majd. Ha pedig lezárják a Kós Károly sétány átmenő autóforgalmát, akkor a Hősök tere körüli autóforgalom is megszűnhet majd a Liget Budapest projekt végére.

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2015. október 30. 22:46
Én csak a színházat nem értem, elég sok működik már a városban, nem érzem azt, hogy pont a Városligetben lenne még egyre szükség.
balbako_
2015. október 30. 19:05
Szép lesz!
Dénia
2015. október 30. 16:54
Ez nagyon futurisztikus, ezt még a kínai operaházépítők is megirigylik majd :)
nisz
2015. október 30. 15:50
Háát nekem a három kép közül csak az utolsó tetszik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!