Zárt lehet az egri borvidék

2014. február 11. 19:45

A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja, hogy az egri borvidék rangja és a borok minőségének javítása érdekében a borvidéket zárttá tegyék. Felszámolnák a múltból megörökölt 1,8 millió hektáros osztatlan közös tulajdonban maradt földterületeket is.

2014. február 11. 19:45

Fazekas Sándor egri borászokkal, Habis László polgármesterrel, valamint az Eszterházy Károly Főiskola képviselőivel folytatott kerekasztal-megbeszélést, amelyet Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő szervezett.

Egri bort csak Egerben palackozzanak

A tanácskozáson a helyi résztvevők arra mutattak rá, hogy az egri borvidék óriási növekedési potenciállal rendelkezik, ám ezt nem sikerül kihasználni, mert rengeteg szőlő és folyóbor hagyja el a borvidéket. Holott ha helyben dolgoznák fel a termést, és magas minőségű palackos bort állítanának elő, sokkal több jövedelem képződhetne a borvidéken. Ebben jelentene nagy előrelépést az eredetvédett egri borok helyben történő palackozása – pontosabban az, hogy borvidéken kívül ezt ne lehessen megtenni.

Fazekas elmondta, a minisztérium támogatja az ügyet, ám ennek hatásait is fel kell mérni, így azt, hogy miként lehet majd értékesíteni az itt maradt mennyiséget, és hogy a szereplők mennyire fegyelmezetten tartják be a rendelkezéseket.

A megbeszélés másik fő témája az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet sorsa volt, az intézmény jelenleg a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolához tartozik. Gál Lajos egri borász rámutatott: „Mielőtt a politika nem rakta Gyöngyöshöz, termőhelyi kutatásokat, klónkísérleteket és az eredetvédelemmel kapcsolatos kutatásokat végzett.” Szerinte a szőlészeti-borászat oktatása, kutatása terén a szürkeállomány rendkívüli módon lecsökkent. Fazekas Sándor leszögezte: egy történelmi borvidéken fontos, hogy legyen olyan tudományos, kutatási háttér, amely segíti a borok minőségének javulását.

„Nagy az elkötelezettség, hogy egri fenntartásba kerüljön a kutatóintézet, dolgozunk rajta, hogy megoldást találjunk erre a helyzetre” – fogalmazott. Hozzátette: a tárca olyan kutatóintézeteket vesz át, amelyeket az adott felsőoktatási intézmény át akar adni. Itt ilyen szándék nincs, az intézet a felsőoktatás keretei között marad.

Felszámolnák az osztatlan közös tulajdont

Szóba került a találkozón a parlagon hagyott, nem művelt, osztatlan közös tulajdonban lévő, a művelt területek közé ékelődő, ekképp a gazdálkodást jelentősen megnehezítő, a szőlőtermelők életét megnehezítő földek ügye is. A miniszter jelezte: a Fidesz-KDNP kormányzat a következő ciklusban fel akarja számolni a múltból megörökölt, 1,8 millió hektárnyi osztatlan közös tulajdonban lévő földeket.

Ugyanakkor emlékeztetett: az új földtörvény előírja a megművelési kötelezettséget. Felidézte, hogy a kormány hozzálátott a zártkertek, kis területek nyilvántartásba vételéhez, ám ez óriási felháborodást váltott ki. Habis László azt hangsúlyozta, hogy a borturizmus erősítését célzó lépéseket az új uniós pénzügyi ciklusban is folytatni kell. Ugyanakkor fontos lenne a térség fejlesztése is, rendezni kellene a külterületi utak, a felszíni vízelvezetés kérdését, tette hozzá.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2014. február 12. 11:43
Nem írhatod rá, hogy 'egri'. Ha igen, megszeged a bortörvényt. Mulatságos ötlet, hogy helyben kelljen elfogyasztani! :)
Wagner Hopkins
2014. február 12. 10:21
Szerintem a komcsik most - is - kussoljanak. http://www.hirextra.hu/2008/10/28/csod-fenyeget-az-egri-borvideken/
Himalája
2014. február 12. 03:14
"A zárt borvidék lényege, hogy ne lehessen keverni a borokat, egriként eladni olyan bort, amiben x % máshol termett szőlő is van." És mi akadálya van annak, hogy palackozott egri bort vásároljak, és badacsoniakkal keverjem. Akkor lenne szó igazán zárt borvikékről, ha onnan a bort nem lehetne kivinni, azt csak helyben lehetne elfogyasztani.
gross
2014. február 12. 00:55
A zárt borvidék lényege, hogy ne lehessen keverni a borokat, egriként eladni olyan bort, amiben x % máshol termett szőlő is van. Ha valaki 100%-os egri bort bérben máshol akar palackoztatni, arra kapni fog hegyközségi engedélyt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!