Ütött az óra - Ben Klock az A38-on

Ben Klockot az A38 Hajón tavaly márciusban már megismerhette élőben a közönség - ez viszont a  kétezres évek egyik legünnepeltebb DJ-je esetében semmiképpen sem az unalomra ad okot. Inkább összehasonlításról lehet szó. Sok minden viszont egyébként nem változott. Klock még mindig precíz, néhol meglepő, összességében pedig egyszerűen frenetikus. A német technomágus az elérhető legbonyolultabb technikai eszköztár kimért és professzionális felhasználását mesteri módon kombinálja ösztönszerűen megragadott pillanatokkal.

Szigorú arc, szigorú zene, eufória

A Berghain ikonját (ahogyan a Technokunst szervezői is hivatkoznak rá) egyébként leginkább a felszabadító dallamok és a hipnotizáló monotonitás különleges egyesítése emeli napjaink technojának egyébként is versengő és erős mezőnyéből. Miközben Klock zenéje tehát feszes és szigorú, tökéletesen megszerkesztett technogépezetet hallunk - a kontraszt másik oldalán viszont újra és újra észrevehetjük a feltörő érzelmeket és színes életerőt. A fent leírt kettősség a legfontosabb talán az efféle zenében - tulajdonképpen egyszerre élhetjük át a lüktetés egyhangúságát, de a lüktetés állandóságából fakadó élményszerűséget is.

Az élmények átélését egyébként alább az olvasó is megkezdheti, a Boiler Room szettjének megtekintésével. A hajón azonban az adag ennél keményebb volt, és ezzel nemcsak a élőfellépés nyilvánvaló előnyeire gondolhatunk. Ben Klock ugyanis sűrűn jelentkezik hosszú, többórás szettekkel. A keddi show ugyan nem tartott tíz órán keresztül, de a 180 perces szett hosszúsága is nagyot nyom a technohatás intenzitásán.

A keddi koncert leggyengébb pontjának talán a vizuális megjelenítés nevezhető - a fekete-fehér alap és a színes motívumok konfliktusa ugyan megfelelő alapkoncepció a Ben Klock zenéjében érezhető feszültségek érzékeltetésére, a megjelenített összkép viszont három órán keresztül meglehetősen unalmasnak nevezhető. Isu és Dork, a Technokunst rezidensei ismét korrekt szettekkel kísérték a főprodukciót.