Harmincnegyedszer tartják meg a Kaláka Fesztivált

2013. június 10. 13:42

Június 27. és 30. között immár 34. alkalommal tartják meg a Kaláka Fesztivált. A tavaly Egerbe költözött rendezvényen idén mások mellett fellép Palya Bea, a PASO, a Napra, a Söndörgő, a Montanaro-duó és természetesen a házigazda Kaláka.

2013. június 10. 13:42

Az idei fesztivál kiemelten foglalkozik Eger két nagy írójával, a 150 éve született Bródy Sándorral és Gárdonyi Gézával. Bródy Sándorra kiállítással emlékeznek, Gárdonyira verseinek megismerésével, megismertetésével hívják fel a figyelmet – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. A Gárdonyi, a költő című dalnokpályázatra 66 dal érkezett, ebből 17 produkciót javasolt a zsűri, vagyis a Kaláka együttes bemutatásra. Ezeket hallhatja a közönség június 30-án délután az Eszterházy téren.

Csütörtökön a Cseh Tamás-kiállítással kezdődik a fesztivál az Eszterházy Károly Főiskolán, ahol a legendás előadóművész képzőművészeti műveiből láthat válogatást a közönség. (Cseh Tamás a Líceum diákja volt, idén lenne 70 éves.) Ugyancsak csütörtökön a Líceumban este Verskoncert lesz Lackfi Jánossal, Varró Dániellel, a Kosborral, az Aphoniával és a Kalákával.

Az idei fesztivál esti koncertjei ismét a Várban lesznek. Fellép többek között Palya Bea Szefárd Triója, a Hot Jazz Band, a tavalyi Fölszállott a páva televíziós népzenei tehetségkutató verseny győztese, a Parapács együttes, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), Miquéu és Baltazar Montanaro, a Cimbaliband, a Napra és a Kaláka együttes.

A napközbeni programok az Eszterházy téren lesznek, ahol reneszánsz muzsika (Musica Aulica), boros magyar népzene (BorFolk), az egri vár ostromát bemutató bábjáték (Lázár Attila), country muzsika (Double Steel Country Band) és kézműves vásár várja az érdeklődőket. Itt tartják a hagyományos Gyerekfesztivált is. Filmvetítések a Kis Zsinagóga Galériában, éjszakai táncházak a Bartakovics-házban, ökumenikus istentisztelet a fesztiválon fellépő művészek közreműködésével az egri Ciszterci templomban lesz. Az Eger-regE Túrán Bródy- és Gárdonyi-emlékhelyeket lehet felkeresni.

Június 28-án pénteken 17 órakor az Érsekkertben, a Bródy-Gárdonyi szoborcsoport mellett kialakított Múzsák ligetében elültetik a Kaláka Fesztivál fáját a két nagy íróra emlékezve. Bővebb információ fesztivál honlapján található.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!