Sármellék: balti légitársaság indított menetrend szerinti járatot

2013. május 07. 10:33

A lett Air Baltic légitársaság Rigából érkező járata landolt szombat este a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol öt év után – a német és orosz charterek mellett – ez az első menetrend szerinti járat.

2013. május 07. 10:33

A mostantól heti rendszerességgel szombatonként Sármellékre érkező járat fogadása alkalmából Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: fordulópontot jelent az Air Baltic megjelenése a másfél éve a város üzemeltetésében lévő repülőtér életében. A fürdőváros által tett erőfeszítések révén ugyanis öt év után – mióta a Ryanair megszüntette a járatait – ez az első menetrend szerinti gép, amely ráadásul a jelentős küldőpiacnak számító balti államokat és a skandináv térséget köti össze a Balaton és Hévíz régiójával.

Hozzátette, hogy a lett légitársasággal tavaly decemberben kötött hároméves szerződés létrejöttében nagy szerepe volt a Magyar Turizmus Zrt.-nek. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy nemcsak Hévíz, hanem a Balaton, illetve egész Nyugat-Magyarország turizmusa és gazdasága szempontjából kiemelkedő jelentőségű a járatindítás, hiszen Riga repülőtere az észak-európai országok jelentős átszállóhelye, amely most már közvetlenül kapcsolódik a Hévíz-Balaton Airporthoz. Az Air Baltic évente mintegy 3,3 millió utast szállít csaknem 60 városba. Az első járat egy Fokker 50-es volt, amelyet azonban – a légitársasággal kötött szerződés értelmében - az igényeknek megfelelően bármikor nagyobb kapacitású géppel tudnak felváltani.

Papp Gábor az MTI kérdésére elmondta: tárgyalnak további menetrend szerinti járatok indításáról, de ezekről egyelőre csak annyit kívánt elárulni, hogy németországi és oroszországi úticélokról van szó. Benkő Attila, a repülőtér igazgatója az Air Baltic mostani járatával kapcsolatban az MTI érdeklődésére elmondta: az ötven személyes gépen 41 utas érkezett, az utaslista alapján balti államok polgárai és oroszok. Már az első visszaúton sem repül üresen a gép, jó néhány olyan utast szállít Rigába, akik korábban Budapesten vagy Bécsen keresztül érkeztek Hévízre.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!