Ezért nem lázadtam

2012. május 20. 11:51

Döntéseinket nemcsak észérvek alapján, hanem legalább annyira érzelmileg hozzuk meg. Interjú.

2012. május 20. 11:51
Réthelyi Miklós

„- Még mindig nem értem: mi vitt rá egy megbecsült professzort, tudományos sikerekkel a háta mögött, hogy 72 évesen politikai szerepet vállaljon?

- Döntéseinket nemcsak észérvek alapján, hanem legalább annyira érzelmileg hozzuk meg. A Fidesz elképzeléseit mindig támogattam: kiálltam mellettük, tüntetésekre jártam, közéleti szerepet vittem, politikait azonban nem. Soha nem is gondoltam ilyen szerepre, nem lobbiztam a feladatért, nem is ismertem közelebbről a miniszterelnök urat, annyit tudtam róla, mint egy újságolvasó, rádióhallgató. Igazán váratlanul ért ez a megtisztelő felkérés. Megbeszéltem feleségemmel és legközelebbi barátaimmal és úgy döntöttem, hogy most »hív a haza«. A felkérést el kell fogadni, nekirugaszkodni a nagysága miatt riasztónak tűnő feladatnak, és a legjobbat hozni ki belőle.(...)

- Az egészségügy, az oktatás, a kultúra rendre háttérbe került, noha a Fidesz az előző nyolc évben rendre több pénzt ígért…

- Eléggé arányosan osztották szét a pénzt a kormányban, ha valami hátrányos helyzetbe került, akkor az a kultúra területe. Ott valóban csökkentek a források, ugyanakkor azon a területen fantasztikus fejlesztések indultak meg az Új Széchenyi-terv keretei közt. Természetesen egyiket sem lehet felcserélni. Ha visszatérünk az egészségügyre – egyik tárca sem ért el akkora kedvezményt, hogy külön termékdíjat vezessen be az adórendszerbe úgy, hogy a bevételt is megkapja.

- Gondolkodott azon, hogy már korábban lemond? Hiszen rendre az ön tárcájától vonták el a legtöbbet – a kulturális területen példátlan forráselvonás zajlott, az intézmények egy része működésképtelen lett, érdemi munkára alig jutott pénz.

- Többször is, minden, a területet váratlanul érintő eseménynél megjelent a sajtóban: mondjon le a miniszter, de nem hiszem, hogy ehhez lett volna elegendő ok. A gazdasági élet bizonytalanságai erősen szűkítették a lehetőségeinket. A kultúra területén valóban volt költségvetési visszalépés, de ugyanakkor az intézményrendszernek az emberekhez legközelebb eső részénél, a falusi művelődési házakba nagyon sok forintja folyik be a vidékfejlesztési minisztériumnak. Ha jól emlékszem, 600 olyan intézmény van országszerte, amelyik közösségi pontként működik és kapja ezt a forrást. Persze nehéz mindezt megérteni, amikor az egyik oldalon a Szépművészeti Múzeum, a másikon meg a falusi művelődési ház van a mérleg serpenyőjében. A két intézménytípus nagy távolságra van egymástól, de mindkettőre szükség van. Ami pedig a látványos kulturális fejlesztéseket illeti, van forrás a költségvetésben az Erkel Színház megnyitásához és a múzeumnegyed kialakítására is. A legnagyobb gondot most a múzeumi intézményrendszer átalakításban látom, ezt a hálózatot, most úgy tűnik, nincs miből fenntartani. Miközben fontos, hogy a 15 család által lakott Zala nevű községben országos jelentőségű kiállítás van Zichy Mihály képeiből, mégsem gondolhatjuk azt, hogy állami finanszírozás nélkül a múzeumot fenn lehet majd tartani. Hasonló problémával küzd – sok másik kisebb múzeum mellett – gyermekkorom városa, Kunszentmárton, ahol a régi börtönben gazdag tájkiállítás látható. Nagyon kívánom az utódomnak, hogy ezekre jó megoldást találjanak.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
StG
2012. május 21. 08:57
"A felsőoktatási férőhelyek számát nem egyszerre, hanem lépcsőzetesen kellett volna szűkíteni." Tiszta szerencse, hogy ő volt a tárcáért felelős miniszter...
nemeth gyorgy
2012. május 20. 21:07
Réthelyi Miklós professzor, mint Magyarország nemzeti erőforrás minisztere reménytelen ügyekbe keveredett, de valószínű tudta, csak ilyesmivel érdemes foglalkozni! Áldozatot hozott mindenképpen, még akkor is, ha tudjuk a tények többet érnek, mint az álmok. Ezért megsértődni senkinek sem szabad!
Gombóc XVI. Artúr
2012. május 20. 18:21
"...egyik tárca sem ért el akkora kedvezményt, hogy külön termékdíjat vezessen be az adórendszerbe úgy, hogy a bevételt is megkapja." Azt pedig inkább hagyjuk, hogy ennek hányszorosát vonták el az egészségügytől. Azok a szemét orvosok és eu. dolgozók meg csak mennek és mennek külföldre, de erröl inkább ne is beszéljünk, mert az annyira kínos...
lelánczi
2012. május 20. 18:07
Köszönjük meg ennek a fiatal demokratának, hogy minisztersége alatt a nemzeti erőforrások jelentős része elapadt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!