Lemond a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke

2012. március 07. 16:40

Április 24-ei hatállyal lemond elnöki posztjáról Straub Elek, a Magyar Vitorlás Szövetség eddigi vezetője – írja a Porthole. Az MVSZ elnökségi ülésén a szervezet nehézségei és az új helyzetet teremtő Festetics György Program voltak napirenden.

2012. március 07. 16:40

A Magyar Vitorlás Szövetség elnökségi ülésén három napirendi pont megvitatása volt a cél: a szövetség gazdálkodásának helyzete; a Kékszalag idei megrendezése körül kialakuló problémák; valamint a hazai vitorlázásnak új lendületet adni szándékozó Festetics György Program értékelése – írja a Porthole. Az ülésen kiderült: az MVSZ a vállalt feladatait a várt bevételek elmaradása miatt nehezen teljesíti, mivel a tagdíjbevételek mintegy 70%-a nem érkezett be, s akadozik a támogatók, a szponzorok szervezése is. Az MVSZ elnöksége üdvözölte a Festetics Program tervét, ugyanakkor a vita során kiderült: a programot valószínűleg már egy új összetételű elnökség fogja végrehajtani. 

„Úgy tűnik nem mond le egyhangúan az elnökség, ezért a kialakult határozatképtelenség szintjén elindul a tisztújítási folyamat. Magam is lemondok április 24-ei hatállyal. Köszönöm az eddigi együttműködést. Kívánom, hogy az országnak legyen ereje ennek a programnak a végrehajtására. Kérem az egyéni döntések mielőbbi meghozatalát” – idézi Straub Elek MVSZ-elnök szavait a Porthole.

A Porthole tudósításában részletesen idézi a Festetics Programot is, amelynek kifejezett szándéka, hogy a magyar vitorlázás évszázados hagyományait követve mind a versenysport, mind a szabadidősport területén egészségesen fejlődjön tovább.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!