Iszlámisták Elton John ellen

2010. május 09. 13:24

Aaz egyik legrangosabb marokkói fesztiválról való kitiltását követeli az Igazság és Fejlődés Pártja iszlámista párt. Úgy vélik, hogy a közismerten meleg brit énekes fellépése „terjesztené a homoszexualitást” az arab országban.

2010. május 09. 13:24
Musztafa Ramíd, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője leszögezte: „Sajnos Elton John nagyon híres arról, hogy homoszexuális, és feltételezhető, hogy ittléte bizonyos mértékben bátorítaná a homoszexualitást”. Ramíd szerint nem helyénvaló a meghívás, hiszen az énekes szerintük nem kívánatos vendég Marokkóban. A sztár a május 21. és 29. Rabatban tartandó Mavázin nemzetközi világzenei fesztiválon lépne fel Julio Iglesias, Mika, BB King és Carlos Santana társaságában, azonban PJD frakciója kérelmet nyújtott be a parlament alsóházában, melyben követeli, hogy tiltsák meg az énekes részvételét.
 

Lahszen Daúdi, a PJD parlamenti képviselője és egyik vezetője elmondta: „Nem magával az énekessel van a gond, hanem azzal az imázzsal, ami a társadalomban kialakult róla”. Az Egyiptomi Zeneművészek Szövetsége - amely beleszólhat a külföldi előadók egyiptomi fellépésébe - nemrégiben Sir Elton egyiptomi koncertjét vétózta meg, amiért az énekes úgymond betiltatná az egyházakat, melegnek nevezte Jézust és pártolja a szexuális szabadságot a Közel-Keleten. 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2010. május 10. 13:28
Itt nagyon sok homoszexualis el (az viszont sajnos, hogy van ilyenfele turizmus is) egyaltalan nem lesz ujdonsag senkinek egy homo enekes fellepese. Eltont itt nem ezert szeretik, szoval nagyon rossz otlet lenne, ha kitiltanak, nem johetne el. Mar csak azert is, mert mar a hatvanas-hetvenes evektol kezdve Marokko nagy talalkozhelye volt a hippyknek, homoknak, a mozi-irodalom-zene vilaganak legjobbjai es leghirhedtebbjei jottek-mentek, sokan eltek es elnek is itt, hazaik, nyaraloik vannak. Szoval rossz meglatas, rossz uzenet es nagy valoszinuseggel nagy, csalodassal vegyes felhaborodast valtana ki, ha pusztan a szexualis erdeklodese miatt nem johetne.
tevevanegypupu
2010. május 10. 12:19
Jaj, hat ez nagyon jo, Marokkoban Elton terjesztene a homoszexualitast.((:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!